MULTIKULTURÁLIS NAP

A másság elfogadását ünnepeltük október 9-én. Emlékeztünk lehajtott fejjel a holokauszt áldozataira, hiszen világunkban az ordas eszmék manapság is szedik áldozataikat.
Iskolánk tanulói készítettek rajzokat, zsidó és cigány jelképekből, zsidó zászlókat, zsinagóga kicsinyített mását, plakátokat az elfogadásról, másságról, zsidó öltözetet mutatták be, szimbólumokat. Közösen zsidótojást készítettünk. Sokan népviseletben jelentünk meg, meghallgattuk a zsidó Hatikvát- himnuszt, zsidó táncot a II. osztály előadásában, a cigány himnuszt, a románt, az ősi székely himnuszt, és székely népdalokat, majd közösen az Európai himnuszt énekeltük el.
Elfogyasztottuk a zsidótojást, és az I-IV.osztály programja ezzel véget ért, az V-VIII. osztály megnézte a „Csíkos pizsamás kisfiú” című filmet.

Share

Kiegészítő információk