Gyöngyike emlékére
- Részletek
- Készült: 2023. november 13. hétfő, 17:21
Antal-Bacsó Gyöngyikét 2014. szeptember 1-én ismertük meg, amikor tagja lett az Elekes Vencel Általános Iskola közösségének. Már az első találkozáskor kedvességet és jóságot árasztott mindenki fele. Nem csoda, hogy úgy a gyerekek, mint a kollégák, hamar megkedvelték.
Gyöngyike matematikát tanított Tekerőpatakon és Újfaluban egyaránt. Segítőkész, jó kollégánk volt. Szerette a gyerekeket és hivatásának érezte, hogy megtanítson nekik mindent, amire szükségük lehetett a vizsgákon és a hétköznapokon is. A gyerekek iránti szeretetét, elhivatottságát mindannyian megtapasztalhattuk. Kedves, mindig mosolygós pedagógus volt. Megértő szép szavaiért, emberségéért szerették mind a gyerekek, mind a kollégák. Mindenkinek segített, mindenkit bátorított, egy-egy jó szóval, egy öleléssel. Soha nem panaszkodott, mindig optimista volt, és minket, kollégáit is arra ösztönzött, hogy ne veszítsük el a hitünket, mert minden jó lesz.
Sajnos, túl sokat nem élvezhettük a társaságát, hiszen 2019 márciusában felhagyott a pedagógusi tevékenységeivel, és a családja körében a gyógyulásra összpontosított. Gyakran meglátogatott minket, de akkor is csak mosoly ült az arcán. Nagyon reméltük, hogy sikerül meggyógyulnia, hisz nagyon hitt benne, viszont a sors másképp alakította életét.
Kedves Gyöngyike! Emléked szívünkben őrizzük, nem feledünk soha.
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
(Juhász Gyula)
Az Elekes Vencel Általános Iskola közössége őszinte részvétét fejezi ki a családnak.
Simon Katalin
aligazgató