Elekes Vencel
Általános Iskola
Azt hiszem mindannyiunk fejében (legalábbis soknak, akik az ifjú nemzedék nevelésének szentelték életüket) felvillant az a gondolat, hogy mióta is létezik iskola a mi szülőfalunkban?
A kérdésre nehéz a válasz – csakis hozzávetőleges lehet, nem lehet tudni pontosan …, hiszen már Szent Istvántól kezdve működtek egyházi-vallásos jellegű iskolák, és ami a mi falunkat illeti, a keletkezési körülményeit sem tudjuk (pontosan) eléggé világosan.
A fellelhető forrásokból azonban következtetni tudunk valamennyire. Bajkó Péter, falunk nagyszülötte (honvédszázados és falubíró) például ezt írja „Feljegyzéseiben”:
„Újfalunak a XIV-XV. századokban temploma és iskolája volt”. Egy másik régi írás, talán Dénes Dávid plébános úr (szintén falunk nagy szülötte) feljegyzése szerint „a falunak már 1567-ben „virágzó plébániája volt”. Fatemplom volt ez a „góth stíl”-ben készült templom, de 1602-ig a tornya, mely kőből készült, már kétszer megemeltetett a Domus Historia szerint. E templom helyére egy kisebb templomot építettek az újfalviak, s ez 1762-ben összedőlt. Így született meg 1825-re a harmadik (vagy ki tudja hányadik), a mai templom a történelmi és más viszontagságoknak köszönhetően.
Ezek fontos adatok, mert azt bizonyítják, hogy ha a XV-XVI. században „virágzó plébániája” volt szülőfalunknak, akkor írástudó – „deák” embereknek is kellett lenniük már ezekben a századokban falunkban.
Emellett szól a falu családnév anyaga is. Talán nincs még egy olyan falu a Székelyföldön, ahol annyi Deák nevű (Deák, Mihálydeák, Györgydeák, Deákmárton, stb.) család élne, mint nálunk.
A falu ősi szervezettségét igazolja az írásba foglalt „Falutörvény” is (1581-ből), mely Bajkó Péter szavaival így hangzik: „Hogy Gyergyóújfalu a XVI. században rendezett község volt és képzett, tanult atyafiakban is bővelkedett”, bizonyítja az 1581-ben megírt szabályrendelet a mezei károkról. (Lásd Székely Oklevéltár 5. kötet, 124. old.)
Ha nem is ismerjük szerkesztőit, íródeákjait a Falutörvénynek, (csak annyit tudunk, hogy 12 „hitös bírát” választottak a falu dolgainak intézésére), mégis Székelyföld egyik legrégebbi ilyen jellegű dokumentuma, stílusa-megszerkesztése és a régi székely szabadság gondolatának újbóli felemlítésével pedig tulajdonképpen egy még régebbi ilyen jellegű dokumentumnak a másolata.
De az 1600–as évek elejéről már vannak hiteles adataink is: Garda Dezső Újfaluról szóló falumonográfiájában a Bethlen-lustrában (Bethlen Gábor, Erdély fejedelmének a hadköteles férfiak összeírásában) az 1614-es évben a „Lófők vagy primipilusok sorában már szerepel Mihály Deák. A Libertini vagy szabadosok sorában pedig János Deák és Fábyán Deák”.
A XVI. század végének és a XVII. század elejének történelmi viszontagságai (a székelységnek János Zsigmonddal, Apafi Miklóssal, a Báthoriakkal való küzdelmei, a „véres farsang”, Basta rémuralma, a török félhold és a kétfejű sas árnyéka, de az időjárási körülmények is az 1600-as évek elején szárazság, pestis, stb.) nagyon megtizedelték falunk lakosságát, mégis Bethlen Gábor fejedelem idejében a műveltség, a kultúra egyfajta fellendüléséről, virágzásáról, az oktatás kiszélesedéséről beszélhetünk.
Voltak kezdetleges világi iskolák is, de az oktatásnak továbbra is főleg egyházi jellege volt.
Az iskola fenntartása, az oktatás feltételeinek biztosítása az egyházközség hatáskörébe tartozott: az egyházi tulajdonban lévő föld, erdő egy része papi vagy tanítói használatba került, akik részben e föld vagy erdő jövedelméből éltek.
Így az 1600-as évek elején több ferencrendi papot adott a falunk: 13-an tanultak a csíksomlyói zárdában.
Az első hivatalosan okleveles tanító szülőfalunkban 1638-ból Stephanus Litteratus;
1646-ban már Miklós deák a „schola mester”;
1663-ban Tamás deák;
1667-ben a Gyergyószentmiklóson tanító újfalvi Elekes István deák;
1672-ben gyergyószentmiklósi Kertész János;
1696-ban gyergyószárhegyi Gáspár János, aki 1701-ben alfalvi kántor lett.
Tehát sok esetben úgynevezett kántortanítók voltak a „schola mesterek” – az írástudó emberek (az íródeákok).
Továbbra is nyomon tudjuk követni az „Újfalvi Tanítók” névsorát:
1709-ben Borbély Tamás;
1717-ben Barta Tamás;
1721-ben Borbély Tamás újra;
1723-ban Imre Péter;
1729-ben gyergyószárhegyi Fülöp Péter;
1743-ban Csibi Gergely;
1747-ben Egyed József (gyergyóújfalvi);
1778-ban Ferenc Péter (csíkmadéfalvi);
1802-ben Barabás József (csíkszentdomokosi),
1838-ban Gyenge János;
1840-ben Szabó Mihály;
1843-ban Nagy József – Szabó József, Borbáth László;
1894-ben László Antal;
1911-ben Szántó Ádám, Mánya Gyula, Vinkler Etelka;
1969-ben Molnár Sándor, Görbe Miklós;
1973-ban Molnár Sándor.
Tehát …
Az 1600-as évek elejétől kisebb-nagyobb megszakításokkal van néhány adatunk az oktatás kiszélesedéséről a századok folyamán: a vallásos jellegű oktatás mellett, ha kezdetleges formában is, de létezett világi-népi oktatás is a XVII-XVIII. századokban.
A Falutörvény megalkotása ellenére az 1602-es Basta–féle összeírás szerint a falu népességének mindössze 3,94%-a volt értelmiségi a 92,12% földműves, állattartó és 3-4% kézműves család mellett.
Az 1614-es Bethlen-lustra idején már 13 ifjú tanult a ferences csíksomlyói zárdában.
Habár a kántortanítók oktatásával nem mindig volt megelégedve a faluközösség népe, néha elmarasztaló vélemények is születtek, mégis az 1700-as évek végére, az 1800-as évek elejére az újfalvi iskolának 100-nál több tanulója volt.
Farkas Aladár és Janitsek Jenő Gyergyóújfalu története és névanyaga című monográfiában is találunk hiteles adatokat e korszak iskolaügyéről és iskolapolitikájáról. Megtudhatjuk például, hogy 1818-ban a tanító Csató Gáspár, a kántortanító pedig Barabás József volt.
Arról is tudomást szerezhetünk, hogy az 1872-es közoktatási törvény hatályba lépésével a hat osztályos oktatásra tértek át: a két kántortanító mellé egy harmadikat is alkalmaztak, a III. osztálytól kezdve pedig a fiúkat és a lányokat elkülönítették.
A XIX. század utolsó negyedében (1870–1890-es évek) a következő tanárok tanítottak Újfaluban: Szabó Imre (természettan, számtan, földrajz), Csergő Gyula (beszéd és értelemgyakorlat), Gál Gergely (olvastatás, nyelvtan, olvasmánytárgyalás), Ferencz Balázs (számtan), Simon Ádám (írás – olvasás), Borbáth János (számtan), László Antal (történelem), Tamás István (hittan).
A tanítói testület 1896-ban Bara Etelka tanítónő személyével gazdagodott.
1896-ban már 591 tanköteles gyerek volt Újfaluban: 188 fiú és 256 lány (80 fiú és 67 leány pedig ismétlőre maradt).
Ez a nagyszámú gyereklétszám új iskolaépület létesítését tette szükségszerűvé már a XIX. század elejétől-közepétől kezdve.
(Addig, vagyis 1896-ig a templommal átellenben volt a kántori lak és az iskola is. De iskolaként használták időközönként a régi katonai őrségházat is, mely később községháza lett.)
Bálint Károly, egyházmegyei főtanfelügyelő és Csergő Gyula közjegyző, valamint Ferenczi Károly esperes kerületi jegyző és Both Ferenc gyergyói esperes javaslatára 1879-ben kezdődött el a ma is használatban lévő iskolaépület építése, melynek elkészítéséhez a korabeli „krónikás” szerint „három erdő pazaroltatott el” s „hosszas vajúdások után született meg az új emeletes iskolaépület, … e minden célszerű beosztás nélküli s rengeteg költségbe került ingatlan kártyavár”.
Amint látható, a kortársak sem voltak elfogadható véleménnyel az új iskola rendeltetését illetően, de a 3 tanteremből, 1 tanítói, 1 iskolaszolgai lakásból, valamint 1 irodahelyiségből álló épület mégis lehetőséget teremtett a továbbiakban az oktatás jobb-rosszabb lebonyolítására. Az iskolát a falu lakói adományából tartották fenn. A századfordulón a falu lakóinak többsége, 1930-ban pedig több mint 87%-a írástudó volt.
Az 1872-es évektől kezdve a Tanári Kar mellett a tanítói állásokat is rendszeresítették: a központi iskolánál a két tanítói állás, míg a marostízesi iskolánál szintén 1 tanítói állás lett hivatalosan bevezetve. Így 1895 októberétől kezdve Bara Etelka, Bajkó Máté, Pap József, Péterfi László, Mihálydeák József, Pál Viktória, Birta József, Balog Imre tanítók követték egymást a központi iskolában.
Ők már az 1890-re a véglegesen felépült új iskolában tanítottak, de a község marostízesi részének gyors népesedése miatt az új iskola csakhamar elégtelennek bizonyult. Ilyen körülmények között és a helyi adottságoknak köszönhetően is – például a téli zord időben a kisebb gyerekek távolról való iskolába járása is, stb. – 1898 őszén és 1899-ben felépítették a marostízesi iskolát a Vallás és Közoktatási Minisztérium, de főleg az akkori püspök úr jóváhagyásával.
Az 1900-as évek első évtizedeinek tanítói voltak László Antal, Bara Etelka, Papp József, Fodor György és Székely András is, aki 1906-ban került a marostízesi iskolához Kézdiszékből, Kézdiszentlélekről.
Külön említésre méltó Székely András neve, aki 25 pályázó közül lett megválasztva egyhangúlag a marostízesi iskolához. Az ő nevét–élettörténetét és még sok hasonló sorsú tanító-tanár élettörténetét jó volna kissé ismerni, hiszen áldozatos tevékenységüknek köszönhetően sok kiváló tehetségű fiatal indult el az élet útján Gyergyóújfaluban.
A Domus Historia szerint is a Püspök úr Őnagyméltósága, az egyháztanács és az iskolaszék jóváhagyásával lett megválasztva Székely András: „a legszerencsésebb és a legszebb kor következett a gyergyóújfalvi iskolák életében. Sem azelőtt, sem utána, és még sok idő fog eltelni, amíg olyan magas nívón fog az iskolai rend, fegyelem, oktatás állni, mint a Székely András idejében.”
Nagy buzgalommal és ügyszeretettel végezte iskolaigazgatói teendőit is, mely feladatra 1912-ben lett megválasztva, sajnos, az előítéletek, a megnemértés és az I. világháborús nehézségek, viszontagságok elszólították Magyarországra.
Marosfalván Székely András helyébe Mánya Gyula került, a központi iskolai állást, pedig Schiffman Miron, volt libáni magániskolai tanító foglalta el az 1915-16-os években. Az I. világháborús katonai szolgálatra több tanító-tanár is be lett híva, így hamarosan Páll Viktória
tanítónő lett kinevezve, majd Mihálydeák József helybéli származású tanító. Papp József kántortanító helyébe pedig Péterffy László okleveles kántortanító lett kinevezve még az 1912. évben.
Az I. világháború után még nehezebb anyagi körülmények között lehetett megszervezni a tanítást.
A hírhedt Angelescu törvény a magyar anyanyelvű oktatást próbálta felszámolni: a nyelvvizsgákon a felekezeti iskolák tanítóit elbuktatták, csak az állami iskolákban dolgozókat engedték át.
Ilyen szűkös anyagi körülmények között tanított az 1930-as (1931-1934) évek elején az újfalvi központi iskolában Duka János és felesége Hozó Róza, csíkszentléleki származású tanítónő is. A tanítói fizetés szinte elmaradt: „Három év alatt 34000 lej hátrálékkal maradt az egyházközség, kétharmadáról lemondtunk” – emlékeznek vissza önéletrajzi írásukban. (Duka János később a székelység jeles néprajzi írója lett, jeles könyve pl. Kilenc kéve hány kalongya.)
Mégis áldozatos tevékenységüknek köszönhetően ezekben az években legény- és leányegyletet alakítottak, sok színdarabot tanítottak be, farsangi és más szokásokat gyűjtöttek össze.
Az 1936-37-es években a tantestület tagjai Páll Viktória és Mánya Gyula mellett Bulyáki Mártával, Szántó Ádámmal és Györgypál Józseffel egészült ki, a marosfalvi iskolában pedig Nagy Izabella és Leopold Miklós tanítottak, majd helyükbe Orosz Kálmán és Szolga Etelka kerültek.
Az állami iskolában az oktatás nyelve a román volt, kivéve a hittant. 1940-ig az állami iskolában az Ursu és Negrea házaspár oktatott.
A hitoktatók Lengyel Margit és Kálnoky Mária voltak.
Az 1940-es években a történelem kereke újból fordult. Györgypál József és Mánya Gyula vezetésével új tanítók-tanítónők voltak: Györgypál Józsefné, Szántó Piroska, Gulyás Anna, Tóth Júlia, Pétervári Antónia. Az igazgató pedig Papp László volt.
A tantestület tagjai ebben az időben a kultúraszervezésben is kitűntek: leány-legény- olvasóegyleteket alakítottak, színdarabokat tanítottak be, karácsonykor pásztorjátékot, farsangi ünnepségeket szerveztek. Mánya Gyula gazdakört is alapított a 30-as években.
A világháborús időszakok ellenére az áldásos pedagógusi munkának, de főleg az egyéni kitartó szorgalomnak köszönhetően falunknak olyan neves személyiségei emelkedtek ki, mint Szántó Ádám egyetemi tanár, Lázár István zenész és költő, Koszorus Kálmán a marosvásárhelyi filharmónia vezetője, dr. Elekes Józsa Márton jogász, Páll Vilmos tanár, Elekes Vencel műgyűjtő, Molnár Antal ezermester, Pálfi Andor tanár és még sokan mások.
Az 1989-es rendszerváltás után az újfalviak az elsők között voltak, akik az iskolának nevet adtak: Melles Géza iskolaigazgatónak és az akkori tanerőknek köszönhetően iskolánk 1990. december 21-én felvette az Elekes Vencel Általános Iskola nevet. A névadó ünnepségen a méltató beszédet – laudációt Páll Vilmos, szintén újfalvi származású Gyergyószentmiklóson tevékenykedő tanító tanár tartotta. A névadás főleg Elekes Vencel műgyűjtő munkásságának köszönhető, hiszen már 1976-ban több száz művész több mint 300 képét gyűjtötte össze, főleg székelyföldi, de más vidékek festőinek alkotásaiból.