Bolyai Matematika Csapatverseny

A gyergyóalfalvi Sövér Elek  Szakközépiskolában 2017.október 13-án szervezték meg a Bolyai Matematika Csapatversenyt. Itt 106 csapat mérte össze tudását Gyergyó körzetéből III. osztálytól VIII-ig.

E verseny  2004 őszén került megrendezésre Budapesten, majd lassan elterjedt Magyarország egész területén. 2010-től fokozatosan bekapcsolódott Hargita, Kovászna és Kolozs megye is. Mára az egyik legszínvonalasabb, sok tudást és gyakorlást igénylő versennyé nőtte ki magát. Itt 4 fős csoportban dolgoznak a tanulók, szem előtt tartva Bolyai azon gondolatát, hogy „az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” Népszerűségét az is bizonyítja, hogy megyénk 218 csapattal képviseltette magát a versenyen.

Az Elekes Vencel Általános Iskolából 13 csapat jelentkezett a csapatversenyre, melyen jó eredményekkel és sok tapasztalattal gazdagodhattak a tanulók. Nézzük a legjobb versenyeredményeket !

Gyergyó körzetében I. helyezést ért el a III. osztály Leopárdok csapata (Hunyadi Brigitta, Kolozsi Kriszta, Lukács Ágnes, Simon Tamás), felkészítette Bálint Melinda tanítónő. Szintén I. helyezésben részesült a IV. osztály Számolgatók csapata (Simon Petra, Nagy Kriszta, Simon Ágota), tanítójuk Csata Jolán. IV. helyezett a Kettő a négyzeten VI. –os csapat (Elekes Kristóf, Nagy Boróka, Sólyom Anita, Szabó Bernadett), felkészítette Simó Zsuzsánna matematika tanár, V. helyezést kapott a Tetral Q VIII.-os csapat (Elekes – Köllő Jenő, Kolozsi Gergő, Lázár Menyhért, Simon Tamás), felkészítette Elekes-Köllő Tibor matematika tanár.

Az eredmények itt tekinthetőek meg.

A megyei lista díjazottjai közé a IV. osztály Számolgatók csapata küzdötte be magát, ők a megye 57 csapatából a IV. helyezést érték el. Az eredményhirdetés a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében zajlott, ahol a diákok és pedagógusaik oklevélben valamint Bolyai feliratos pólóban részesültek. Ez a díj számunkra a logikus gondolkodás, a megfigyelés, a tudás, a munka és az összedolgozás szimbóluma.

23023235 1011060692369556 810660194 o 1

Gratulálunk a versenyzőknek,  a felkészítő pedagógusaiknak!

                                                                                                                 Csata Jolán tanítónő

Share

Kiegészítő információk