VII. osztály helyesírás

Részletek

Készült: 2012. november 05. hétfő, 09:10

Az ábécé

10. Az ábécé a betűk meghatározott felsorolási rendje. A magyar magánhangzókat és mással­hang­zó­­kat jelölő 40 kisbetű hagyományos állománya és sora (a magyar ábécé): a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.

A magyar nagybetűk sorrendje ugyanaz, alakjuk a következő: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs. (Vö. 3., 5., 8.)

11. A magyar írásgyakorlatban is gyakran előforduló q-t, w-t, x-et és y-t így soroljuk be ábécénkbe: … p, q, r … v, w, x, y, z, zs; … P, Q, R … V, W, X, Y, Z, Zs.

A ch-t a betűrendbe sorolás szempontjából (bármely hangértékben áll is) c + h kapcsolatnak tekintjük. (Vö. 15.)

12. Régi, ma már egyébként nem használatos magyar betűkkel családneveinkben találkozunk. (Vö. 87., 157.) Ezek a többnyire kétjegyű betűk magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölhetnek:

Az ilyen régi betűket tartalmazó nevek betűrendi besorolásának módjáról a 15. pont szól.

13. Az idegen tulajdonnevekben és egyéb szavakban más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfor­dul­nak mind magánhangzók, mind mássalhangzók jelölésére:

angol: Greenwich [e.: grinics], joule [e.: dzsúl]

cseh: Dvořák [e.: dvorzsák], Škoda [e.: skoda]

francia: Eugčne [e.: özsen], Nîmes [e.: nim]

német: Schäfer [e.: séfer], Werther [e.: verter]

olasz: Bologna [e.: bolonya], quattrocento [e.: kvatrocsentó]

portugál: Guimarăes [e.: gimarajs], piranha [e.: piránya]

román: Tîrgovişte [e.: tirgoviste], piaţa [e.: piaca]

szerbhorvát: Đurić [e.: gyúrity], Živogošće [e.: zsivogostye]

Az idegen betűket és betűkapcsolatokat tartalmazó tulajdonnevek és egyéb szavak betűrendi besoro­lásá­nak elveit a 15. pont tartalmazza.

A betűrendbe sorolás

14. A betűrendbe sorolás az az eljárás, amellyel a szavakat – általában a magyar ábécé alapján – sor­rendbe szedjük. Az egységes módon való elrendezés teszi lehetővé, hogy a szavak rengetegében tájé­kozódni lehessen. A fontosabb általános szabályok, melyek a szótárakban, lexikonokban, név­sorok­ban stb. való eligazodást segítik, a következők:

a) A különböző betűvel kezdődő szavakat – a d) pontban jelzett kivételekkel – az első betűk ábécé­beli helye szerint állítjuk rendbe, illetőleg keressük meg:

A betűrendbe sorolás szempontjából nem teszünk különbséget a kis- és a nagybetűk között.

Az egyjegyű betűt teljesen elkülönítjük az azonos írásjeggyel kezdődő, de külön mással­hangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől. Mindig az egyjegyű betű van előbb:

b) Ha a szavak azonos betűvel vagy betűkkel kezdődnek, a sorrendet az első nem azonos betű ábécé­beli helye határozza meg:

e) A szavakat a szó belsejében és a szó végén levő betűk tekintetében a következőképpen szedjük betű­rendbe. – Az egyjegyű betűt (miként a szó elején is) teljesen elkülönítjük az azonos elemmel kezdő­dő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől, tehát az egyjegyű mindig meg­előzi az utóbbiakat. – Az egyjegyű betűk sorrendjében a kettőzött betűk első és második írásjegye külön-külön betűnek számít. (Vagyis: bb = b + b; rr = r + r; stb.) – A többjegyű betűk kettőzött válto­za­tait sohasem az egyszerűsített alakok szerint soroljuk be a betűrendbe, hanem a megkettőzött betűt mindig két külön betűre bontjuk, s így soroljuk a szót a megfelelő helyre. (Vagyis: ccs = cs + cs; ggy = gy + gy; ddzs = dzs + dzs; stb.)

d) A magánhangzók rövid és hosszú változatát jelölő betűk (a – á, e – é, i – í, o – ó, ö – ő, u – ú, ü – ű) a kialakult szokás szerint mind a szavak elején, mind pedig a szavak belsejében azonos értékűnek számítanak a betűrendbe sorolás szempontjából. A magánhangzó hosszú változatát tartalmazó szó tehát meg is előzheti a rövid változatút:

A rövid magánhangzós szó kerül viszont előbbre olyankor, ha két szó betűsora csak az azonos magán­hangzók hosszúsága tekintetében különbözik:

e) A különírt elemekből álló szókapcsolatokat és az egybeírt vagy kötőjellel kapcsolt össze­tételeket minden tekintetben olyan szabályok szerint soroljuk betűrendbe, mint az egyszerű szavakat. A szó­határo­kat tehát nem vesszük figyelembe. – Ugyanez a szabály érvényes a közszavak közé besorolt tulajdon­nevekre is.

f) Különleges célt szolgáló névsorokban, tárgymutatókban, kartotékokban stb. a több szóból álló egy­sé­geket vagy az egész kapcsolat, vagy csak az első elem alapján szokás besorolni, ahogyan a könnyebben kezelhetőség érdeke vagy egyéb szempont kívánja. – A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén követendő eljárást szabvány írja elő (MSZ 3401).

15. A betűrendbe soroláskor a szokásostól némiképp eltérően kezeljük a régies írású magyar család­nevekben, valamint az idegen szavakban és tulajdonnevekben előforduló régi magyar, illetőleg idegen betűket.

A régies írású magyar családnevekben levő kétjegyű betűket elemeikre bontva soroljuk be (ew = e + w; ch = c + h; cz = c + z; stb.): – Az idegen ábécékben használt kapcsolatokat szintén külön betűk egymásutánjának tekintjük. (ch = c + h; oe = o + e; sch = s + c + h; stb.). – Az idegen betűk közül azok, amelyek valamelyik magyar betűtől csak mellékjelükben külön­böznek, az ábécébe soroláskor nem tekintendők önálló betűknek. Az idegen mellékjelet csak akkor vesszük figyelembe, ha az idegen mellékjeles betűt tartalmazó szó betűinek sorában nincs más különbség. Ilyenkor az idegen mellékje­les szó kerül hátrább:

16. Az olyan sajátos célú munkák (lexikonok, enciklopédiák, atlaszok és térképek névmutatói stb.), amelyekben magyar és idegen nyelvű szóanyag erősen keveredik egymással, rendszerint az úgyneve­zett általános latin betűs ábécét követik: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y, z. Ebben a rendszerben mind a magyar, mind az idegen többjegyű betűknek minden egyes eleme külön, önálló egységnek számít, és a besorolás nincs tekintettel sem a magyar ékezetekre, sem az idegen betűk mellékjeleire.

Az ilyenfajta munkák szavainak betűrendbe sorolása bonyolult feladat. A követendő eljárást a könyv­­tár­ügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén szabvány (MSZ 3401) írja elő, illetőleg belső szakmai útmutatók szabályozzák. Ezek hatálya azonban nem terjeszt­hető ki írásbelisé­günk általános gyakorlatára.

A KÜLÖNÍRÁS ÉS AZ EGYBEÍRÁS

95. Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában egymástól külön írjuk le, hogy az írott szöveg világosan áttekinthető legyen. Ezt az alapszabályt azonban nem alkalmazhatjuk olyankor, ha két vagy több szó összekapcsolódásával keletkezett (azaz összetett) szavakat írunk le. Ezeknek szoros egységét ugyanis egybeírással vagy (ennek egyik megoldási formájaként) olykor kötőjeles kapcsolással fejezzük ki. (A kötőjelnek itt egyszersmind tagoló szerepe is van.)

A különírás és az egybeírás fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak.

Mondatainkban a szavak nagy többségükben alkalmi szókapcsolatok tagjaiként kerülnek egymás mellé. Ilyenkor különírjuk őket: szilárd jellem, sok lehetőség, nagyon ügyes, rádiót javít stb. Külön­írjuk számos, mindig együtt használt, egységet alkotó szókapcsolat (szólás, szakkifejezés stb.) elemeit is: dugába dől, lépre csal; főnévi igenév, villamos gép; stb.

Egybeírjuk viszont az összetett szavakat. Ezek többféleképpen keletkezhetnek. – Az egyik gyakori ok az, hogy két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege. Ezt érzé­keltetjük az alkotóelemek egybeírásával. Például a víziló vízi állat ugyan, de nem ló; a tízórai-t nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem a tűzről pattant. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’alaptalan híresztelés’-t jelent. – Ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei (pl. kéményt seprő, félig kész, a nap sugara stb.) rag nélkül állnak együtt, szintén egybeírt összetett szót alkotnak: kéményseprő, félkész, napsugár stb. – A meggyöke­resedett szokást megtartva, nemegyszer jelentésváltozás nélküli szókapcsolatokat is egybeírunk; ezért például a jókedv, egyhavi, márványtábla, vízbefúlás stb. szót is összetételnek tekintjük.

A jelentésváltozás miatt egybeírt összetétel alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatban is kerül­­hetnek egymás mellé. Ilyen előfordulásukban külön kell írnunk őket. A kétféle írásmód jól szemlél­te­­ti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográ­fia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (a mértanban); az élen járó (csapat), de: élenjáró (= irányító szerepű); stb.

A különírás és az egybeírás szabályai a szavak összekapcsolásának, illetőleg az összetett sza­vak alko­tásá­nak törvényszerűségein alapulnak. Helyesírásunk e területén mégis meglehe­tő­sen nagy számban vannak ingadozások, többféleképpen is megítélhető esetek. Ennek legfőbb oka az, hogy a szókap­csolatok és az összetételek között nincs éles határ: sok olyan szókap­cso­lat van, amely még nem igazi összetétel ugyan, de tagjai már alig tekinthetők egymáshoz képest önálló szavaknak. Ilyenkor ki-ki hajlamos a nyelvérzékére, illetőleg saját írásgyakorlatára hagyat­kozni, ami viszont nem biztos alap, sok­szor egyénenként eltérő megoldást sugall. Szép­irodalmi alkotásokban stilisztikai szándék is indokolttá teheti az általános szabályoktól eltérő különírást vagy egybeírást, illetőleg kötőjel alkalmazá­sát. Ezekből a körülményekből követ­kezik az, hogy a különírás és egybeírás szabályainak megfogal­mazá­sa más szabálypontokhoz képest olykor határozatlannak látszik, bár valójában csak a hangos nyelv és az írás természetéhez alkalmazkodik.

A szóismétlések írása

96. Az alkalmilag (általában nyomatékosítás végett) megismételt szavak közé vesszőt teszünk: fiam, fiam; várt, várt; gyorsan, gyorsan; stb.

97. A változatlan formájú tagokból szókettőzéssel keletkezett összetételeket kötőjellel írjuk: más-más (= mindig más és más), egy-egy (= néhány), sok-sok (= nagyon sok, tömérdek), ki-ki (= minden­ki), alig-alig (= nehezen), már-már (= majdnem, szinte), néha-néha (= nagy ritkán), messze-messze (= nagyon messze) stb. – Eredetük tudatának elhomályosulása miatt egybeírjuk viszont az azaz kötőszót és a nana, nini, nono, hehe, dádá típusú indulatszókat.

98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait: szemtől szembe, háztól házig, napról napra, jobbnál jobb, szebbnél szebb, tudván tudta, kérve kéri, várva várt stb.; továbbá a névutós szóismétlések tagjait: fej fej mellett, nap nap után stb.; hasonlóképpen: ember ember hátán stb.

Kötőjellel írjuk viszont az olyan módosított alakú szóismétléseket, melyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan: örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő stb.

99. A túlzófok kifejezésére használt leges- előtagot egybeírjuk a felsőfokú melléknévvel: legeslegjobb, legeslegnagyobb, legeslegszebb stb.

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írása

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek

100. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek tagjai egyenrangúak. Az ilyen alakulatok írásmódja elsősorban attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az alkotóelemek között.

a) A csak alkalmilag egymás mellé kerülő egynemű (halmozott) mondatrészeket vesszővel választjuk el egymástól: apja, anyja (eljött); fűrészelt, gyalult (egész nap); tejet, vajat, kenyeret (vásárolt); stb.

b) Ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese már mást jelent, mint azok külön-külön, de még mind a két tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel még laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz, sütnek-főznek, sütött-főzött, sütni-főzni, sütés-főzés; ég-föld, eget-földet; ide-oda, idébb-odább; több-kevesebb, többé-kevésbé; stb.

Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az egyformán toldalékolt szavakból alakult mellérendelő összetéte­lek tagjait akkor is, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként: apraja-nagyja, apraját-nagyját, keze-lába, kezét-lábát, orrán-száján, testi-lelki, írás-olvasás, oktató-nevelő stb.

Két, azonos szerepű toldalékkal ellátott szó alkalmi egységét újabban gyakran éreztetjük kötőjeles összefűzésükkel: kínos-fájdalmas (búcsú), gazdasági-társadalmi (változások), nyelvi-stilisztikai (elemzés), kérő-esdeklő (szavakkal), sírva-nevetve (ölelte át) stb.

Ezzel a lehetőséggel azonban ne éljünk vissza: nem rokon vagy ellentétes értelmű tagokat, illetőleg kettőnél több szót ne írjunk vessző vagy kötőszó helyett kötőjelesen: nyelvtani, stilisztikai és helyesírási (gyakorlatok), nem: nyelvtani-stilisztikai-helyesírási (gyakorlatok); stb.

c) A már teljesen összeforrott, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szava­kat egybeírjuk: rúgkapál, rúgkapálnak, rúgkapáló; búbánat, búbánata, búbánatos; árvíz, árvíztől; hadsereg, hadseregben, hadseregek; hányaveti, hányavetiek; stb.

101. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) mellérendelő összetételek csoportja nem különül el élesen egymástól.

a) Számos olyan mellérendelő kapcsolatunk van, amely nem vagy csak kivételesen – és csak az utó­ta­gon – látható el toldalékokkal. Az ilyen mellérendelő összetételek tagjait kötőjellel kapcsoljuk egy­máshoz: édes-bús, sík-domború (lencse), rabló-pandúr, szoba-konyha, sakk-matt; piros-fehér-zöld; stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: édes-búsan, sík-domborúra (csiszolt), rabló-pandúrt (játszottak), szoba-konyhás (lakás), sakk-mattot (mondott); piros-fehér-zöl­det, piros-fehér-zöldre; stb.

b) Néhány, alapformájában egybeírt mellérendelő összetétel kétféleképpen toldalékolható. Ilyenkor a toldalékos formák írásképe is vagylagos: hírnév: hírneve, de: híre-neve; hírneves, de híres-neves; stb. – A kétféle toldalékolásnak oka lehet a jelentések elkülönülése is: (a határban) szántó-vető (emberek), de: a szántóvetők (= földművesek); (a padlón) csúszó-mászó (kisgyerek), de: a csúszómá­szók (= hüllők); stb.

Az ikerszók

102. Az ikerszók írása a mellérendelő összetett szavakéval azonos szabályokhoz igazodik.

a) A mindkét tagjukon külön-külön toldalékolható, illetőleg toldalékolt ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: irul-pirul, irult-pirult; izeg-mozog, izegnek-mozognak, izgő-mozgó; hébe-hóba, ímmel-ámmal; tyúkom-búkom, dimbes-dombos, fidres-fodros; stb.

b) A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk: mendemonda, mendemondák; csigabiga, csigabigák; limlom, limlomot, limlomos; terefere, tereferél; hercehurca, ugribugri; stb.

103. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) ikerszók csoportja nem különül el egymás­tól élesen.

a) Vannak olyan ikerszavaink is, amelyek nem vagy csak kivételesen láthatók el toldalékokkal. Az ilyen ikerszók tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: csihi-puhi, piff-puff, csinn-bumm stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: (nagy) csihi-puhit (rendezett), (a zenekar) csinn-bummja stb. – Hasonlóképpen írjuk a tulajdonnévi ikerszókat is: Ista-Pista, Ista-Pistát; Anna-Panna, Anna-Pannával; stb.

b) Az ingadozó toldalékolású ikerszókat alapformájukban egybeírjuk, más esetekben a toldalékolás módjához igazodunk: gizgaz, gizgazok, gizgazos, de: gizes-gazos; icipici, icipicit, de: icit-picit; stb.

Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása

104. Az alárendelő összetételek első tagja a másodikkal olyan kapcsolatban van, amely kisebb vagy nagyobb alakítással mondatrészi viszonyú szókapcsolattal is kifejezhető, tehát az utótaggal az előtagra kérdezhetünk. – Így például: szavahihető: mi hihető? – a szava hihető (az előtag az utótagnak alanya); drágakő: milyen kő? – drága kő (az előtag az utótagnak minő­ségjelzője); háromszög: hány szög? – három szög (az előtag az utótagnak mennyiségjelzője); favágó: mit vágó? – fát vágó (az előtag az utótagnak tárgya); életképes: mire képes? – életre képes (az előtag az utótagnak határozója); hegyge­rinc: minek a gerince? – a hegynek a gerince (az előtag az utótagnak birtokos jelzője).

Az alanyos, a minőség- és a mennyiségjelzős kapcsolatok

105. Alanyos, minőségjelzős és mennyiségjelzős viszonyban a szókapcsolatok és az összetételek egyaránt jelöletlenek, mert az alanynak, valamint a minőség- és mennyiségjelzőnek nincs ragja: aszály sújtotta (vidék) és farkasordító (tél); meleg nyár és színesfém; tíz forint és öttusa; stb.

106. Az alanyos kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) Az alanyos kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: gondatlanság okozta (baleset), traktor szántotta (föld), (a) munkások szervezte (gyűlés), anyja nevelte (gyermek) stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: árvíz mosta (töltés), porhó borította (lejtő), (a) barátom kölcsönadta (pénz), (a) számítógép ellenőrizte (adatok) stb.

b) Az alanyos összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: agyafúrt (= ravasz), eszeveszett (= őrült), ügyefogyott (= gyámoltalan, félszeg), nyakatekert (= bonyolult), lélekszakadva (= nagy sietve) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több alanyos kapcsolat tagjait: dércsípte (levelek), napsütötte (táj), molyrágta (szőnyeg), szúette (bútor), magvaváló (szilva) stb.

107. A minőségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: jobb kéz, általános iskola, ipari ország, olvasó lány, érett gyümölcs stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: szélsőbal párt, egyetértő mosoly, orvosi titoktartás, baráti kézfogás, mezőgazdasági gépgyár stb.

b) A minőségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: gyorsvonat (vonatfajta), hidegvérű (= nyugodt), melegágy (a kerté­szetben), kispárna (párnafajta), söröspohár (= sörnek való pohár), forgószél (szélfajta), holtág (folyó­é) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos minőségjelzős kapcso­lat tagjait: nagyfokú, fiatalkorú, haditerv, légiposta, útitárs, vízinövény, jótett stb.

108. Ha két különírt szóból álló minőségjelzős kapcsolat második tagjához -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű, -nyi képző járul, a különírást általában megtartjuk: bal parti, szomszéd falubeli, piros tetős, fehér virágú, apró szemű, erős bordájú, nagy erejű, kis hordónyi stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat­nak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: halványlila színű, iskolaköteles korú, hosszú szem­pi­l­lá­jú, szürke télikabátos, öntelt magatartású stb.

109. A fokozó vagy nyomósító szerepű melléknévi jelzőt nem írjuk egybe a jelzett melléknévvel: szép piros, szép kövér, jó nagy, jó erős, borzasztó rossz, szörnyű hideg stb. Hasonlóképpen: nagy néha, jó néhányszor stb.

110. A színárnyalatot kifejező melléknévi jelzőt egybeírjuk a színt jelölő melléknevekkel: halványli­la, sötétzöld, világossárga, zöldeskék; almásszürke, haragoszöld, mélykék, törtfekete, újpiros; stb. – Az összetett színnevek árnyalatát jelző mellékneveket azonban különírjuk: sötét rózsaszín, világos narancssárga, halvány kékeszöld stb.

111. Az olyan összetételeket, amelyekben a főnév minőségjelzője az összetett szóban levő alakjában vagy jelentésében önálló szóként nem használatos (al-, bel-, köz-, kül-, szak- stb.), mindig egybeírjuk: alelnök, belföld, élüzem, előtag, közérdek, külügy, mellékjövedelem, pótágy, szakember stb.

112. Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, általában különírjuk jelzett szavától: dolgozó nő, izzó fém, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd, felszabadító mozgalom, kiváló termék, (az újoncokat) kiképző tiszt stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: mutató névmás, szélező körfűrész, növényvédő szer, rakétaindító állvány, földrengésjelző műszer, ellenőrző bizottság, összekötő híd, előadó körút stb.

Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója), a két egyszerű szót egybeírjuk: cséplőgép, izzólámpa, desztillálótorony, védőnő, ivóvíz, költőpénz, eladólány (üzletben), kiképzőtiszt (beosztás), felvonó­híd; hálószoba, kutatóintézet, pihenőnap, evezőlapát, átütő­papír, belépőjegy; stb. (Vö. 138.)

A kialakult szokást megtartva több olyan (részben jelentésváltozást is mutató) kapcsolatot is egybeí­runk, amelynek valamelyik tagja összetett szó: forgószínpad, javítóműhely, mozgó­kórház, mérőmű­szer, előhívótank, vendéglátóipar stb.

113. A -t, -tt képzős melléknévi igeneveket legtöbbször különírjuk jelzett szavuktól: csapolt sör, dőlt betű, sült hús, zárolt anyag, adott szó, fedett uszoda, vetített kép stb. – Csak néhány jelentés­változá­son átment kapcsolatot írunk egybe: aludttej, holtpont, nyúltagy, zártszék stb.

114. Minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is.

a) A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, esetleg csak nyomatékosító főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: mérnök bátyám, belgyógyász barátunk, közgazdász szakértő, gyermek király, ajándék könyv, rongy fráter, vendég néni, tüzér tizedes, huszár főhadnagy, rendőr száza­dos; csuda jó, kutya hideg; stb. – Hasonlóképpen különírjuk az ilyen alakulatokat is: igazgató elvtárs, tanár úr, tanító néni, mérnök szaktárs stb.

b) Egybeírjuk viszont az akácerdő, csiperkegomba, diáklány, fenyőfa, fiúgyermek, fűszeráru, kölyökkutya, lakatosmester, legényember, rabszolga, vendégművész stb. típusú (általában fajtajelö­lő) főnévi minőségjelzős alakulatokat.

115. Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, hogy az utótagként megnevezett tárgy abból az anyagból készült. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel: aranygyűrű, alumíniumedény, faburkolat, gyapjúsál, kőfal, platinatégely stb. – Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: acél mérőszalag, bőr pénztárca; nyersselyem ing, vasbeton gerenda; műanyag padlóburkolat; stb.

116. A hónap vagy nap jelzőként álló nevét különírjuk jelzett szavától: január hónapban, hétfő reggel, csütörtök estére; március havi, kedd reggeli, péntek esti, vasárnap déli; stb.

117. A mennyiségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A mennyiségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: öt ujj, száz forint, ezer esztendő, sok munka, több energia stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: negyvenöt perces, két négyzetméternyi, huszonegy köb­méteres stb. (Vö. 119.)

b) A mennyiségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: háromszög (mértani idom), tízperc (iskolában), öttusa (sportban), hatökör (= buta), ezermester (= sok mindenhez értő), tizenkétszög (mértani idom) stb.

c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos (főleg képzővel ellá­tott) mennyiségjelzős kapcsolat tagjait: egynapi, nyolcoldalú, kétnyelvű, ötéves, tízpercnyi, húszna­pon­ként stb. (Vö. 119.)

118. Mennyiségjelzőként nemcsak számnév állhat, hanem (mennyiséget, mértéket, nagyságot jelentő) főnév is. Az ilyen főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: egy csomó retek, nagy halom kavics, két hordó bor, egy rakás fa, tenger virág, tíz deka vaj, tízezer kilowatt áram, száz hektár föld stb.

119. Egy egyszerű tőszámnévnek (ill. a sok, több, fél számnévnek), valamint egy -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű melléknévnek a kapcsolatát egybeírjuk: harmincnapi, kilenchavi, három­lábú, ötágú, hétfejű, kétzónájú, kétpetéjű, sokmilliós, négyoldalas, húszfőnyi stb. De számjegyekkel írva: 9 havi, 20 főnyi stb. – Ha azonban akár a melléknév, akár a számnév, akár mind a kettő össze­tett szó, a kapcsolat számnévi tagját különírjuk a melléknévi tagtól: hat vegyértékű, egy szótagos, negyven négyszögöles, száz hektoliternyi; tizenkét emeletes, huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, száztizen­hat napi; hetvenöt centiméteres, ötvenhét másodpercnyi; stb. számjegyekkel írva is: 40 köbcen­ti­méteres, 116 napi stb. [Vö. 117. a), c)]

Hasonlóképpen írjuk az ilyen -nként ragos alakulatokat is: kéthetenként, háromhavonként, ötévenként; tizenöt naponként, három hónaponként; 5 évenként, 15 naponként; stb. [Vö. 117. c)]

120. A -dik képzős sorszámnévi jelzőt nem írjuk egybe sem a jelzett főnévvel, sem a (rend­szerint -i, -s, -ú, -ű képzős) melléknévvel: ezredik év, harmadik napon, hetedik alkalommal; harmadik havi, negyedik osztályos, ötödik rendű, tizenkettedik havi; stb. – A -d képzős sorszámnévi jelzőt viszont egybeírjuk mind a főnevekkel, mind a melléknevekkel, mind a számnevekkel: ötödévben, hetedízben; ezredévi, ötödéves, másodrendű, tizenötödrangú; harmadfél; stb. (Vö. 291.)

121. A visszaható névmásokkal a számnevekből alkotott -d sorszámnévképzés jelzőket egybeírjuk: másodmagammal, századmagával; tizenhatodmagunkkal, huszonötödmagukkal; stb.

A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok

122. Tárgyas, határozós, valamint birtokos jelzős viszonyban azok a szókapcsolatok és összetételek a jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja: fát vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép; az asztal lapja és vásárfia; stb. Ha az alkotóelemek egyike sem ragos, a kapcsolat jelöletlen: kincskereső = kincs(et) kereső; színgazdag = szín(ekben) gazdag; iskolaudvar = (az) iskola udvar(a); stb.

123. A tárgyas kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A raggal jelölt tárgyas kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eleget tesz, kezet fog, szemet szúr, véget ér, állást foglal, hátat fordít; tévéantennát szerel, főtengelyt esztergál, könyvtárt összerendez; stb.

b) A jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: egyetért (= azonos véleményen van), helytáll (= derekasan viselkedik), jótáll (= szavatol), semmittevő (= lusta, dologtalan), számottevő (= jelentős, tekintélyes) stb.

c) A jelöletlen (ragtalan előtagú) tárgyas összetételek tagjait mindig egybeírjuk: autómentő, munkavál­­la­ló, úttörő, híradó, kárvallott, világlátott, karöltve stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen tárgyas összetételeket akkor sem, ha valamelyik vagy mindkét tagjuk maga is össze­tett szó: alvázvédő, gázcső­fek­tető, szakmunkásképző, létszámnyilvántartó, raktárellenőrző stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: vízvezeték-szerelő, lélegzet-visszafojtva, baleset-előidéző stb. (Vö. 138.)

124. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt tárgyas kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ő, -ás, -és stb.) járul, a különírást megtartjuk: nagyot akaró, keveset érő, urat játszás, mindent megvetés, világot járt, utat tévesztve; albérletet kereső, menedékhelyet nyújtó, menetgyakorlatot tartva; stb.

125. A határozós kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:

a) A valamilyen raggal jelölt határozós kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eszébe jut, munkába lép, rosszul jár, földre hull, nyakon csíp, pellengérre állít, ráncba szed, jutalomra érdemes stb.; különösen akkor, ha a kapcsolatnak valame­lyik vagy mindkét tagja összetett szó: készpénzért veszi, külföldre utazik, vizsgára előkészít stb.

b) A jelölt határozós kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: észrevesz (= észlel, megfigyel), véghezvisz (= befejez), ágrólszakadt (= szegény), napraforgó (növény), semmirekellő (= haszonta­lan), tagbaszakadt (= jól megtermett), tökkelütött (= buta) stb.

c) A jelöletlen (rag nélküli) határozós összetételek tagjait mindig egybeírjuk: energia­gazdál­kodás, ökölvívás, munkatárs, áldozatkész, iskolaköteles, munkaképes, mélyhűtött, szélvédett stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen határozós összetételeket akkor sem, ha előtagjuk maga is összetett szó: atombombamentes, nyugdíjjogosult, sújtólégbiztos, tápanyagszegény stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: adóbevallás-köteles, előítélet-mentes stb. (Vö. 138.)

d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több jelölt határozós kapcsolat tagjait: partraszállás, kézhezvétel, lényegbevágó, bérbeadás stb.

126. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt határozós kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ó, -ás, -és stb.) járul, a különírást általában megtartjuk: hosszan tartó, gyorsan ölő, könnybe lábadt, papírba csomagolás, pellengérre állítás, próbára tevés; háttérben mozgó, előtérbe kerülő, középpontba állítás, közhírré tétel, külföldre utaztakor; stb. [De vö. 125. d)]

127. Határozószóknak főnevekkel és melléknevekkel (melléknévi igenevekkel) való kapcsolatából gyakran alakulnak összetett szavak: általút, ellenfél, távollét, fennszóval, rögtönbíráskodás, túlérzékenység; bennfentes, közeljövő, utánfutó, bennszülött, régmúlt; stb.

128. A birtokos jelzős kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A birtokszón a birtokviszonyra utaló birtokos személyraggal (-jellel) jelölt kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: a folyó vize, az iskola kapuja, a világ népei, a brigád tagjai; a lakóház pincéje, az írógép billentyűi, a nyomda szedőterme, a park virágágyai, a gépkocsi alváza; stb.

b) A jelölt birtokos jelzős kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjai­nak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: barátfüle (tésztaféle), bolondokháza (= felfordulás, zűrzavar), istennyila (= villám), vásárfia (= ajándék) stb.

c) A jelöletlen, azaz személyrag (-jel) nélküli birtokos jelzős összetételek tagjait mindig egybeír­juk: ablaküveg, disznóhús, földrengés, gerelyhajítás, iskolaorvos, rigófészek; bankjegyfor­galom, helységnévtár, csapágyfémgyártás, gépkocsifényszóró; stb., legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: alkatrész-nyilvántartás, fényképezőgép-objektív, tengeralattjáró-támasz­pont stb. (Vö. 138.)

d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány jelölt birtokos jelzős kapcsolat tagjait: napkelte, tojásfehérje, tanácsháza, városháza stb.

A jelentéstömörítő összetételek

129. Sok alárendelő összetett szavunknak elő- és utótagja között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Így például: vámvizsgálat = hol történő, mivel kapcsolatos vizsgálat? : vámnál történő, vámmal kapcsolatos vizsgálat; csigalépcső = mihez hasonló lépcső ?: a csiga házához hasonló lépcső; stb.

Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait, köztük a hasonlító összetételeket, min­dig egybeírjuk: barázdabillegető, emlékkönyv, hamutálca, motorcsónak, szénapadlás, testvérváros, villanyvilágítás; cinóbervörös, hófehér, hollófekete, galambősz, ultramarinkék; stb.

Egyéb típusú szókapcsolatok és összetételek

130. A névutós kapcsolatokat a következőképpen írjuk:

a) A névutót az előtte álló névszótól különírjuk: idő előtt, bokor mögött, ház mellett, felesége iránt, föld alatt, munka nélkül, szó szerint, többek között stb. – Ha a névutóhoz -i képző járul, a különírást megtartjuk: idő előtti, bokor mögötti, ház melletti, föld alatti (üreg), munka nélküli (jövedelem), szó szerinti stb.

b) Ha azonban az ilyen kapcsolatok jelentése módosult, s ezért összetett szóvá váltak, egybeírjuk őket: délelőtt, délelőtti; délután, délutáni, holnapután, holnaputáni, rendszerint, napközben, földalatti (= 1. metró; 2. illegális), munkanélküli (fn.), könyvnélküli (= szóról szóra megtanulandó lecke), pártonkívüli (fn.), mindenekelőtt, mindenekfelett, hazafelé, visszafelé stb.

c) Az a, e, az, ez mutató névmásból és a különféle névutókból álló kapcsolatokat egybeírjuk, ha egységes határozószót alkotnak, továbbá ha rámutatószói szerepűek, vagy ha kötőszószerű szerkezetek részei: Ezelőtt másképp hívták. Ezután mindig jó leszek. Mindent megbeszéltünk, eszerint cselekedj! Nincs kétségem afelől, hogy ő tette. Azalatt, míg nyaraltok, kifestetem a lakást. Elment anélkül, hogy köszönt volna. Dolgozz, ahelyett hogy heverészel! Stb. [Vö. 84., 243. d)] Ha ellenben a névmással nyomatékos rámutatást fejezünk ki, akkor csak a különírás a helyes: a köré a ház köré; a szerint kell eljárni, nem e szerint; a nélkül a könyv nélkül; Itt a hiba, e miatt nem működik a gép. Mindene a zene, csak az iránt érdeklődik. Stb.

131. Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.

a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeállva; stb. Hasonló­kép­pen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-, felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.

b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza stb.

c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb. Hasonlókép­pen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.

Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszo­kott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt; de: meg tudták javítani; stb.

d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenév­vel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.

Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.

Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.

e) Az igekötőül is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét hang­sú­lyozzuk: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy; fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.

Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de: hozzájárul (valami­hez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek); (csak) rá (= őrá) gondolok, de: (rossz) rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formája van a nem egyes szám harmadik személyű alakoknak: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok stb.

132. A névmásokat egybeírjuk az előttük álló nyomatékosító elemmel:

egymagam, egymagad, egymagatok;

önmagam, önmagad, önmaguk; önnönmaga, önnönmagunk, önnönmagatok;

ugyanez, ugyanolyan, ugyanakkora, ugyanannyi;

szintolyan, szintakkora, szintannyi;

csakolyan, csakannyi, csakennyi;

éppolyan, éppakkora, éppannyi; stb.

A névmási határozószókat is egybeírjuk a nyomósításukra szolgáló, eléjük tett személyes névmások­kal: énbennem, tenálad, őtőle, mihozzánk, tinektek, ővelük; énmiattam, teáltalad, őutána, mimellet­tünk, tinélkületek, őközöttük; stb.

De: én magam megyek oda (a hangsúly a magam szón); csak annyi szükséges (a hangsúly az annyi szón); épp olyan esetben (a hangsúly az olyan szón); stb.

133. Tagadó névmások előtagjaként a se, sem, semmi szót egybeírjuk az utána következű szóelem­mel: semekkora, semennyi, semmilyen, semmiféle stb. – A határozószókban szintén egybeírjuk a se és a sem szót az utótaggal: sehol, sehonnan, semeddig, sehogy, semmint, semmikor stb.

Különírjuk viszont a se és a sem szót, ha névmások és határozószók után állnak: semmi se, senki sem, senkinek se, semmitől sem; semmikor se, sehova se, sehol sem, sehogy sem; stb. – De: sohase, sohasem, sose, sosem.

134. Az akár-, bár-, mind-, minden- és vala- előtagú névmásokat és névmási határozószókat egybeírjuk: akármekkora, akárhol, bármi, bármikor, mindannyi, mindenki, mindenhonnan, valami, valamerre stb.

135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb.

A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett, mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod? ; stb.

136. Sok eset mutatja, hogy egybeírandó az olyan összetétel, amely egészét tekintve más szófajú, mint utótagja önállóan volt: csúszómászó, járókelő; földalatti, munkanélküli; ennivaló, hártyás­szárnyúak stb. (melléknévből főnév); tegnapelőtt, visszafelé, éjféltájban, elsősorban stb. (névutós vagy egyéb kapcsolatból határozószó); ennélfogva, mindazonáltal, miután stb. (határozószóból kötőszó); nefelejcs, fogdmeg(ek), haddelhadd; nemtörődöm (ember), nemszeretem (dolog) stb. (igés kapcsolatokból főnév, ill. melléknév). – De természetesen: az utcán járó-kelő emberek, inni való víz, az első sorban ült, ennél fogva húzd stb.

137. Egyetlen képzőnek különírt szókapcsolatokhoz járulása nagyobbrészt nem teszi a kapcsolatot egy­beírandóvá; képzők halmozódása azonban már egybeírást von maga után: egymás mellett és egymás melletti, de egymásmellettiség; hasonlóképpen: egymásutániság, egyenlőoldalúság, meg­nemtámadási (szerződés), elnemkötelezettség, szeretetreméltóság stb.

Alapformájukban különírt kapcsolatok egybeírását eredményezi a felsőfoknak összefoglaló jelezése is az ilyenekben: szívhez szóló és szívhez szólóbb, de: legszívhezszólóbb; hasonló­képpen: legharc­ra­ké­szebb, leghasznothajtóbb stb.

Az ilyen felsőfokú formák helyett általában jobb a szerkezetes megoldás: harcra legkészebb, leginkább hasznot hajtó stb.

138. Szóösszetétel révén gyakran keletkeznek hosszú szavak. Ezeket bizonyos esetekben célszerű kötőjellel tagolni, hogy könnyebben olvashatók legyenek.

A két egyszerű közszóból alakult összetételeket egybeírjuk: asztallap, felezőegyenes, mate­matikata­ní­tás, nitrogénasszimiláció, paradicsomsaláta, televíziókészülék, teljesítménynöveke­dés stb. De: sakk-kör stb. (Vö. 62.)

A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket általában ugyanúgy egy­beírjuk, mint a kéttagúakat: cseppkőbarlang, gépkocsivezető, ivóvízellátás, készruhaáruház, pénzügyőrlak­tanya, rádiószaküzlet, úttörővasút, nyersolajmotor, rendőrjárőr, barnakőszénkoksz, mértékegy­ségrendszer stb. – A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban már többnyi­re kötőjel­lel tagoljuk két fő összetételi tag határán: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, könyvrit­kaság-gyűjtemény, tornász-csapatbajnokság, munkaerő-nyilvántartás, foszforműtrágya-gyártás stb.

Az egyébként szabályos, de túlzottan hosszú összetett szavak szerkezetes megoldással elkerülhe­tők: tervezőiroda-vezető = a tervezőiroda vezetője, gépkocsivezető-tanfolyam = gépkocsi-vezetői tanfolyam stb.

Az úgynevezett szótagszámlálás szempontjai a következők: Szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakjának szótagszámát kell érteni: cserépedénygyártás, cserépedénygyártásnak, cserépedény­gyártásban; honvédemlékmű, honvédemlékműveink; stb. – A származékszók képzőeleme azonban beleszámít a szótagszámba: kerékpárjavítás, kerékpárjavításokat; élelmiszerkészlet, élelmiszerkészletüknek; de kerékpár-javítási, (bőséges) élelmiszer-készletű stb. – Gyakorlati megfontolásból az igekötők közül csak a két vagy több szótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak: előadó-művészet, kölcsön-visszafizetés stb.; de: befogadóképesség, állománykiegészítés stb.

Az idegen szavaknak csak a magyarban is önállóan használatos elemeit (pl. centi-, deci-, deka-, extra-) tekintjük külön szónak: centiméter-beosztású, extraprofit-elmélet stb.

139. A külön- és egybeírásban három úgynevezett mozgószabály is érvényesül.

a) Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet (mivel közszói alárendelő összetételekben két kötőjel egy összetett szóban nem lehet) kihagy­juk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatokban egybeírjuk: anyagcse­revizsgálat, de: anyagcserevizsgálat-kérés; békeszerződés-tervezet, de: békeszer­ződéstervezet-kidolgozás; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés; stb.

Az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett azonban jobb a szerkezetes megoldás: anyagcse­re-vizsgálat kérése, a békeszerződés tervezetének kidolgozása, kerekasztal-konferencia rendezése stb.

b) Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hajlított bútor) olyan utótagot kap (pl. gyár), amely az egészhez járul, az egyébként különírandó előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótag­számtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk: hajlítottbútor-gyár. Hasonló esetek: hideg víz, de: hidegvíz-csap; házi feladat, de: házifeladat-készítés; légi fénykép, de: légifénykép-montázs; szabad vezeték, de: szabadvezeték-hálózat; stb. – Ritkábban ugyan, de előtag is járulhat szókapcso­lat­hoz: házi feladat, de: számtan-házifeladat; stb.

A szabályt csak akkor alkalmazzuk, ha értelmetlenséget kerülünk el vele. Ha szósza­porítás nélkül lehetséges, éljünk inkább szerkezetes megoldással: lőtt vadak, lőtt vadak árusítása (nem lőttvad-árusítás), hőre lágyuló műanyagok feldolgozása (nem: hőrelágyulóműanyag-feldolgozás) stb.

c) Két azonos utótagú összetétel (pl. munkásszövetség, parasztszövetség) különböző előtagja gyak­ran lép egymással mellérendelő kapcsolatba (munkás-paraszt). Az ilyen szerkezetű minőségjel­zős előtagot különírjuk az utótagtól: munkás-paraszt szövetség. Hasonlóképpen: szövőipar, fonóipar, de: szövő-fonó ipar; ajakhang, foghang, de: ajak-fog hang; fényjáték, árnyjáték, de: fény-árny játék; rézötvözet, aranyötvözet, de: réz-arany ötvözet; továbbá: kutya-macska barátság, föld-levegő rakéta stb.

A mozgószabályok alkalmazása révén létrejött írásképek a kiindulási formákat természetesen nem módosítják!

140. Főneveket és mellékneveket tulajdonnevekkel a következőképpen kapcsolunk össze:

a) Ha egy tulajdonnév egy köznévnek minőségjelzője, a két szót különírjuk egymástól: Mariska néni, Dezső bácsi, Fazekas elvtárs; Kovács mérnök; a Nagy család, a Kalmár fiú; Zsiguli gépkocsi, Fabulon arckrém; stb. – Hasonló esetek: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya stb. (Vö. 167., 170.)

b) Ha egy tulajdonnév egy köznévvel vagy egy (rendszerint -i, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzős) mellék­név­vel valamilyen jelöletlen összetételt alkot, kötőjellel kapcsoljuk őket össze: Afrika-kutató, Ady-szo­bor, Kazinczy-verseny, Mátyás-templom; Balassi-strófás, Kossuth-díjas, Mária-arcú, Herkules-erejű; József Attila-díj, Apáczai Csere János-emlékünnepély; stb. (Vö. 168., 169.)

Az ilyen kapcsolatok közül néhány köznévvé vált. Ezeket kisbetűvel kezdve egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, röntgensugár stb. (Vö. 201.)

141. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű és -szerű képzőszerű utótagot a közszókkal egybeírjuk: másfajta, többféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, ésszerű stb. – A tulajdonnevekhez a -féle és a -sze­rű szóelemeket kötőjellel kapcsoljuk: Eötvös-féle, Petőfi-szerű; Jedlik Ányos-féle; stb. (Vö.: 171.)

Felsorolásban az elmaradó közös, csak az utolsó taghoz hozzáfűzött képzőszerű utótagra kö­tőjellel utalunk: bükk-, mogyoró- és nyírfafélék; Tömörkény- és Gárdonyi-szerű; stb. [Vö. 262. c)]

142. Az összetett számneveknek és a számoknak több vonatkozásban sajátos írásmódjával a követke­ző pontok foglalkoznak: a betűírással és a számjegyírással a 288., az összetett számnevek és a számok tagolásával a 289., a sorszámnevekkel a 267. a) és a 290., a törtszámnevekkel a 291., a tizedes törtekkel a 274. és a 291. pont.

A személynevek

155. Mind a családneveket (vezetékneveket), mind a keresztneveket (utóneveket) nagy kezdőbetűvel írjuk: Bakos, Deli, Körmendi, Szántó; Éva, Zsuzsa, György, Pál; Szerencsés András, Szeremlei-Szabó Zsolt; stb.

A családnevek és a keresztnevek írásmódját – helyesírásunk rendszerének figyelembevételével – az anyakönyvezésre és a személyi okmányok kiállítására vonatkozó jogszabályok állapítják meg.

156. Családneveink nagyobb részének formája követi a mai magyar hangjelölési rendszert: Asztalos, Bíró, Hajdú, Kis, Takács stb. – A családnevek írásában érvényesülő hagyomány és egyéb okok (jogi megfontolások stb.) miatt azonban számos élő névben találkozunk a mai írásformáktól kisebb-nagyobb mértékben eltérő jelölésmódokkal: Biró, Buday, Eördögh, Gaál, Gombocz, Hajdu, Kiss, Kultsár, Pais stb. (Vö. 12., 87.) – Hasonlóképpen tiszteletben tartandó a tudatos szépírói névadással alkotott nevek írásmódja is: Baradlay, Maszlaczky, Keöcherepy stb.

157. A történelmi családnevek írásának főbb szempontjai a következők:

a) A történelmi nevek védelme érdekében a régi magyar családnevek eredeti alakját általában meg­őrizzük: Beythe, Kemechey, Orczy, Sigray, Thewrewk, Vay stb. (Vö. 12., 87.)

b) A családnevek hagyományőrző helyesírása viszonylag későn alakult ki, ezért az eredeti formák mellett az idők folyamán névváltozatok is keletkeztek (pl. Batsányi – Bacsányi). Ilyenkor az egyönte­tű írásgyakorlat biztosítása végett a család vagy a kiemelkedő történelmi személy által rögzített, korunkhoz legközelebb eső formát kell használni, s azt kell követke­zetesen érvényesíteni: Apafi, Batsányi, Kazinczy, Lorántffy, Verseghy stb.

Ma élő személyek is viselnek történelmi családneveket. Ezek természetesen az anya­könyvben rögzített alakjukban használandók, ami eltérhet a régi család vagy történelmi személy nevének írásmódjától: Dezsőfi, Rákóczy, Teleky stb.

c) Az olyan névformák, melyek eltérnek ugyan az egykoriaktól, de már hosszú és követ­kezetes hagyományuk van írásgyakorlatunkban, ebben a formában használandók: Bocskai, Rákóczi, Zrínyi; Apáczai Csere, Tsétsi János; stb. – Az ilyen neveket nem szabad sem visszarégiesíteni (pl. Zrini), sem pedig korszerűsíteni (pl. Csécsi).

d) Szilárdan kialakult név hiányában olyan formát szokás kialakítani, amely az elolvasását nem zavaró régies írássajátságokat tiszteletben tartja, de egyszersmind lehetővé teszi, hogy a nevet az egykori hangzásnak megfelelően ejthessük ki: Komjáthy, Pesthi, Werbőczy, Wathay stb. (nem Komjáti, Pesti, Verbőci, Vatai stb.); illetőleg: Kakas, Csombor, Csulyak stb. (nem Cacas, Czombor, Chuliak stb.).

158. Az összetett (két külön névből eggyéforrt) családneveket egybeírjuk: Kispéter, Kunszabó, Nagygyörgy, Tóthmátyás, Vörösbaranyi stb.

A kettős (két név mellérendelő kapcsolatából alakult) családnevek tagjait az újabb anyakönyvi jogsza­bályok szerint kötőjellel kell összekapcsolni: Bajcsy-Zsilinszky, Endrődy-Somogyi, Kerpel-Fronius, Konkoly-Thege stb.

A régi jelzős családnevekben a jelző és a tulajdonképpeni név közé nem teszünk kötőjelet: Baróti Szabó, Csokonai Vitéz, Kőrösi Csoma, Tótfalusi Kis stb.

A jelzős nevek is szerves egységet alkotnak, ezért a két névelem általában együtt haszná­landó, és sorrendjük nem cserélhető fel. – Stilisztikai okokból vagy rövidség kedvéért azonban a jelzőt magában is használhatjuk a teljes név helyett: Csokonai, Tótfalusi stb.

159. Az asszonynevek formái a jogi el=őírások szerint a következők: Nagy Jánosné, Nagy Jánosné Kovács Anna, Nagyné Kovács Anna, Nagy Anna és (ha valaki férjhezmenetele után is lánynevét tartja meg) Kovács Anna. – Bár nem hivatalos, használatos az N. Kovács Anna forma is.

A férj nevének -né képzős származéka és a leánykori név közé nem teszünk vesszőt, s a szül. rövidí­tés beiktatása is fölösleges: Szabó Lászlóné Nagy Katalin vagy Szabóné Nagy Katalin stb.

160. A mitológia és a vallás fogalomkörébe tartozó, személynévként használt nevek általában nagy kezdőbetűsek: Allah, Boldogasszony, Hadúr, Isten, Jupiter, Ozirisz, Zeusz stb. – Az isten szót gyakran használjuk köznévi értelemben is, illetőleg olyan szövegösszefüggésben, amelyben kisbetűs kezdése a helyes: a görög istenek; Tudja isten, mi lett vele. Az isten szerelmére! Hála istennek! Stb.

161. Mind régi (eredeti és jövevény), mind pedig más nyelvekből újabban átvett kereszt­neveinket mai köznyelvi kiejtésüket tükröztetve írjuk: Csilla, Piroska, Jolán, Vilma, Árpád, Zsolt, Bálint, László; Betti, Klaudia, Zsanett, Artúr, Márió, Raul; stb. – A ch-t és az x-et azonban (a közszókhoz hasonlóan) a keresztnevekben és a becenevekben is megtartjuk: Richárd, Alexandra, Félix, Lexi stb. (Vö. 209.)

162. A magyar személynevekhez általában ugyanúgy közvetlenül, azaz kötőjel nélkül illesztjük hozzá a toldalékokat (ragokat, jeleket, képzőket), mint a közszavakhoz: Dózsát, Kossuthhoz, Szemeréről, Táncsics Mihálynak, Ilosvai Selymes Péternél, Vörösmartyé, a Hunyadiak; jókais, madáchi, petőfieskedők; stb. – De: Táncsics Mihály-i, Ilosvai Selymes Péter-es stb. (Vö. 165.)

163. A mássalhangzóra végződő személynevek -val, -vel (és néha -vá, -vé) ragos formájának írásában a következőképpen járunk el:

a) Ha a név rövid mássalhangzót jelölő betűvel végződik, akkor ezt a betűt megkettőzzük: Ádámmal, Bálinttal, Kodállyal, Szabolccsal stb. (Vö. 83.)

b) Ha régies betűre végződő családnevekhez kapcsolódnak ezek a ragok, a régies betűt változatlanul hagyjuk, a rag v-je helyett pedig ennek a név végén ejtett hanghoz idomult mai formáját írjuk: Kossuthtal, Véghgel, Móriczcal, Rátzcal, Babitscsal, Paiszsal; Madáchcsá; stb.

c) Ha a családnév mássalhangzót jelölő kettőzött betűvel végződik, a -val, -vel (és néha a -vá, -vé) rag megfelelő alakját kötőjellel kapcsoljuk hozzá, hogy az alapforma világosan kitűnjön: Kiss-sel, Makk-kal, Papp-pal, Széll-lel stb. (Vö. 94.) – Egyszerűsítve írjuk viszont a keresztneveket: Berna­dettel, Marcellal v. Marcellel, Mariannal stb. (Vö. 62., 94.)

164. Az -i és az -s melléknévképzővel, az -ista és az -izmus főnévképzővel ellátott egyelemű és összetett (egybeírt), illetőleg kettős (kötőjellel összekapcsolt) személyneveket kisbetűvel kezdjük, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk: móriczi, mikszáthos, marxista, leninizmus; tóthpáli, kispéteres; erdey-grúzi, rippl-rónais; stb. – De ha a személynév két vagy több elemből áll, akkor megtartjuk az eredeti nagy kezdőbetűket, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt: Széchenyi István-i (elképzelések), Eötvös József-i (iskolareform), Csokonai Vitéz Mihály-os (verselés) stb.

165. A -k többesjelet közvetlenül kapcsoljuk a személyneveknek általában változatlan, nagy kezdőbe­tűs formájához: az Árpádok, a Kisfaludyak; a Kossuthok, Petőfik, Táncsicsok kora; az Ady Endrék és József Attilák küzdelmei stb. (Vö. 162.)

A személynevek alkalmi kis kezdőbetűs írása (többnyire -k többesjeles formában) stilisztikai fogás lehet: a név viselőjével szemben érzett megvetést, haragot stb. érzékeltetheti.

166. A személynév elé tett alkalmi minősítő jelzőket kisbetűvel kezdjük: a nagy Napóleon, a nyelvújító Kazinczy, az ifjú Ady, a szép Csapóné stb. – A történelmi személyek nevének szerves részét alkotó állandó jelzőket azonban nagy kezdőbetűvel írjuk: Könyves Kálmán, Nagy Péter, Oroszlánszívű Richárd, Rettegett Iván, Rőtszakállú Frigyes, Szent Erzsébet stb.

167. Személynév – akár egy-, akár többelemű – állhat köznév minőségjelzőjeként is. Ilyenkor a személynevet és a köznevet különírjuk egymástól: István király, Bánk bán, Kovács államtitkár, Dobay szakaszvezető, Polgár doktor, Németh mérnök, Moharos kartársnő, Inotai úr, Zsófi néni, Noszty fiú; Vajda Elemér akadémikus, Somogyi Béláné főelőadó, Sárosi János marós, Erdélyi Ilona tudományos kutató, Szalay Tamás érdemes művész; stb. [Vö. 140. a)]

Azoktól a felvett vagy kapott személynevektől (vagy más tulajdonnevektől, sőt fantázia­nevektől), amelyeket kisebb-nagyobb embercsoportok viselnek, különírjuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Benedek család, Csák nemzetség, Előre brigád, Nyék törzs, Radnóti őrs; Ady Endre úttörőcsapat, Zalka Máté lövészezred; stb.

168. Egy- vagy többelemű személynevek és köznevek gyakran lépnek egymással valamilyen jelölet­len összetételnek tekinthető kapcsolatba (pl. Kossuth-szobor = Kossuth szobra, Kossuth-nóta = Kossuth­ról szóló nóta stb.). Az ilyen összetételszerű alakulatokban a személynév és a köznév szoros összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Balassi-strófa, Ady-vers, Kossuth-díj, Petőfi-kultusz, Kodály-módszer, Celsius-fok, Sabin-cseppek, Bessenyei-kúria, Nádasdy-kastély; Konkoly-Thege-érem; Geiger–Müller-számlálócső, Hadrovics–Gáldi-szótár; Arany János-idézet, Bartók Béla-emlékév; stb. [Vö. 140. b), 169.]

A kisebb-nagyobb embercsoportokat vezető személyek nevéhez szintén kötőjellel kapcsoljuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Aranyosi-brigád, Deák-párt, Földényi-kórus, Lenkey-század, Marót-csoport, Szemere-kormány; Szent Benedek-rend; stb.

Az uralkodóházat jelentő ház, család és dinasztia szót is kötőjellel kapcsoljuk a család­névhez: Árpád-ház, Anjou-ház, Habsburg-ház, Jagelló-ház; Bourbon-család; Tudor-dinasztia; stb.

Ha a személynév és a köznév együtteséből köznév lett, az összetételt kisbetűvel kezdve egybeírjuk: katicabogár, krisztustövis, martinkemence stb. [Vö. 140. b), 201.]

169. Az egy- vagy többelemű személynevek és köznevek együtteséből az alapforma meg­tartásával (többnyire -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzővel) alakult melléknevek is össze­tételszerű kapcsolatok. Az ilyenekben a tagokat kötőjellel fűzzük össze: Árpád-kori, Mátyás-templomi; Jókai-regénybeli, Kossuth-díjas, Zrínyi-soros, Mária-arcú, Kodály-módszerű, Herkules-erejű; Konkoly-Thege-érmes, József Attila-díjas; Hadrovics–Gáldi-szótárbeli, stb. [Vö. 140. b), 168.]

170. Ha egymástól különírt, személynévből és köznévből álló minőségjelzős szerkezetekhez (Julianus barát) egy újabb főnév (pl. szobor) kapcsolódik, ez elé nem teszünk kötőjelet: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya, Szent István vértanú plébániatemplom, Jeremiás próféta kolostor stb. (Vö. 167.)

Az ilyen szerkezetek gyakran erőltetettek. Tanácsos feloldani őket: Julianus barát szobra stb.

171. A -féle és a -szerű képzőszerű utótagot kötőjellel kapcsoljuk a személynevekhez: Eötvös-féle, Wesselényi-féle, Munkácsy-szerű, Joliot-Curie-féle; Erdey-Grúz–Schay-féle; Paál László-szerű, Szinyei Merse Pál-szerű; stb. (Vö. 141.)

A földrajzi nevek

173. A földrajzi nevek nyelvi fölépítése rendkívül változatos. Az egyelemű nevek (pl. Szeged stb.) mellett igen nagy a többelemű nevek száma. Ezeknek az egységét bizonyos típusokban az egybeírás mutatja (pl. Tiszántúl, Szombathely stb.); más csoportokban a szoros kapcsolatot (a többelemű nevekre leginkább jellemző módon) az alkotó tagok közé tett kötőjellel fejezzük ki (pl. Zsivány-patak, Apáthy-szikla, Dél-Amerika stb.); a különírt tagokból álló nevek (pl. Olasz Köztársaság, Pillányi út stb.) esetében pedig a helyesírási forma vagy a nyelvi fölépítés érzékelteti az összetarto­zást. – Más nyelvi kategóriákhoz hasonlóan a földrajzi nevek írásában is figyelembe kell venni a név jelentését, mert a formailag hasonló (sőt azonos), de más-más dolgot jelölő nevek írásmódja eltérően alakulhat: Hűvös-völgy (domborzati név), de: Hűvös­völgy (városrésznév); Ferenc-hegy (domborzati név), de: Ferenc körút (utcanév); Sáros-patak (víznév), de: Sárospatak (helységnév); stb.

Az itt következő szabályok csak a gyakoribb földrajzinév-típusok írásmódjára nézve adnak eligazí­tást, mégpedig az -i (olykor -beli) képzős származékokkal együtt. Ennek a sűrűn előforduló toldalék­nak a kapcsolási módja ugyanis nem minden típusban egyforma. A többi toldalék kapcsolása megegye­zik a más tulajdonnévtípusokban követett eljárásokkal.

Magyarország fontosabb hivatalos földrajzi neveinek jelentős részét a hivatalos helységnévtár és a földrajzinévtár tartalmazza.

Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek

174. Ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot pedig kisbetűvel kezdjük. Az -i-re végződő ilyen szavak -i képzős származékában (kiejtésüknek megfelelően) csak egy i-t írunk.

175. Alapformájukban nagy, -i képzős származékukban kis kezdőbetűvel egybeírjuk:

a) a több elemből álló, ország, föld, alföld, part utótagú országneveket, az országrész­neveket, valamint a jelentésükben tömbösödött tájneveket:

Az egybeírandó tájneveket a szótári rész tartalmazza.

b) a több elemből álló magyar nyelvű helységneveket, valamint általában a helység­rész­neveket:

Az i-re végződő ilyen nevek -i képzős származékának végén csak egy i-t írunk.

A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek

176. Ha egy földrajzi név egy földrajzi köznévből és egy eléje járuló (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszóból vagy tulajdonnévből áll, a nagybetűvel kezdett előtaghoz kötőjellel kapcsoljuk a kisbetűvel kezdett utótagot. – Az -i képzős származékokban a kötőjelet meg­hagy­juk. Ha az alapforma előtagja tulajdonnév, ennek nagy kezdőbetűjét megtartjuk, egyéb­ként az alakulatot kisbetű­vel kezdjük.

a) Közszói előtaggal

b) Tulajdonnévi előtaggal

A tulajdonnévi (vagy annak tekintett) előtag állhat két (vagy több) különírt elemből is.

Földrajzi köznéven a földrajzi fogalmakat jelölő főneveket értjük. Ezek lehetnek egy­szerű szavak is: óceán, tó, patak, hegy, völgy, domb, hágó, lapos, dűlő, sivatag stb.; összetett szavak is: félsziget, öntözőcsatorna, holtág, fennsík, dombvidék, szőlőhegy, halastó stb.

Az olyan nevek, ill. névrészek, amelyekben a mai magyar nyelvérzék nem ismer föl közszói jelentést (akár magyar, akár idegen eredetűek), egyelemű tulajdonneveknek számítanak. Így pl. a 176. b) pontban: Huron, Kab, Kaszpi; a 177. a) pontban: Cselőte, Zéland.

177. Ha egy földrajzi név utótagja (egyelemű vagy egybeírt többelemű) tulajdonnév, előtagja pedig (egyelemű vagy egybeírt többelemű) közszó vagy tulajdonnév, az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az ilyen nevek -i képzős származékában általában mindkét tagot kisbetűvel kezdjük, és a kötőjelet megtartjuk.

a) Közszói előtaggal

Ha a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) utótag két (vagy több) különírt elemből áll, ezt az írásmódját az új névalakulaton belül is megtartja. – Az -i képző a változatlan alapformához kötőjellel kapcsoló­dik.

b) Tulajdonnévi előtaggal

Hasonlóképpen járunk el olyankor is, amikor a hivatalos helységnév után a helységrész vagy kerület nevét is föltüntetjük.

178. Háromelemű földrajzi nevek keletkezésének két különösen gyakori módja van.

a) Ha egy kételemű, kötőjellel összefűzött földrajzi név [Arany-patak, vö. 176. a); Holt-Tisza, vö. 177. a); János-dűlő, vö. 176. b)] elé egy közszói előtag (rohonci, belső, nagy stb.) kerül, az alakula­tot nagybetűvel kezdjük, s a tagokat kötőjellel kapcsoljuk össze. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.

b) Ha egy kételemű, kötőjellel írt földrajzi név [Arany-patak, vö. 176. a); Holt-Tisza, vö. 177. a); János-dűlő, vö. 176. b)] egy utána tett földrajzi köznévvel bővül, ezt az utótagot kisbetűvel kezdve kötőjellel kapcsoljuk az alapul szolgáló névhez. – Az -i képzős származékokban megtartjuk az alapul szolgáló nevek tagjainak kötőjeles kapcsolását, a közszói tagokat kisbetű­vel, a tulajdonnévi tagokat nagybetűvel kezdjük.

179. Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz a nagybetűvel kezdett földrajzi neveket akkor, ha azok valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek. – Az ilyen alakulatok -i képzős szárma­zékában a nagykötőjeleket megtartjuk, de minden tagot kisbetűvel kezdünk, és az képzőt csak az alakulat utolsó tagjához tesszük hozzá, kötőjel nélkül.

Az ilyen alakulatokhoz földrajzi köznevet kisbetűvel kezdve és kötőjellel kapcsolunk. – Az -i képzőt a változatlan alapformához tesszük hozzá.

Alapformájukban hasonlóképpen, -i képzős formájukban azonban kis kezdőbetűkkel írjuk az olyan névtársítások tagjait, mint:

A különírt elemekből álló földrajzi nevek

180. Minden tagot külön szóba írunk, és nagybetűvel kezdünk a mai és a történelmi állam­nevekben (amelyek általában tartalmazzák az államformára utaló szót), továbbá a gazdasági földrajzi körzetnevekben. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, de az alkotó tagokat általában kisbetűvel kezdjük, csak a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket hagyjuk meg nagybetűsnek.

181. A mai és a történelmi államrészek nevében a kis kezdőbetűs megye, járás, városkörnyék, bán­ság, grófság, terület stb. utótagot különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, a közszói tagokat kisbetűvel, a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket nagybetűvel kezdjük.

182. A közterületek nevében a kis kezdőbetűs utca, út, tér, köz, híd stb. szót különírjuk az előtte álló névrészektől. – Az -i képzőt az ilyen nevek változatlan formájához tesszük hozzá.

Ha a híd szó valamely folyó nevével birtokos jelzős viszonyban van, kötőjellel kapcsoljuk: Tisza-híd (= a Tisza hídja), a Duna-hidak stb.

183. Földrajzi nevekhez magyarázó céllal néha hozzákapcsolunk egy közszót, ez azonban nem válik a név részévé. Ezeket a nevet értelmező szavakat a névtől különírjuk. – Az ilyen kapcsolatok -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, s a kezdőbetűk változatlanul maradnak.

(Vö. 194.)

Kisbetűvel kezdve különírjuk a névhez nem tartozó alkalmi jelzőket is:

184. Különírt szavakból álló jelölt tárgyas, jelölt határozós, jelölt birtokos jelzős, valamint névutós szerkezetek is gyakran szolgálnak földrajzi nevekként. Az ilyen alakulatokban a különírást megtartjuk, de a szerkezetek első tagját természetesen nagybetűvel kezdjük. – Az ilyen nevek -i képzős származé­kában megtartjuk az alapformát, s ehhez fűzzük hozzá a képzőt.

Hasonlóképpen:

Az ilyen nevek elé járuló köznevet vagy az őket követő földrajzi köznevet különírjuk, az egész alakulatot pedig nagybetűvel kezdjük. – Az -i képző a változatlan alapformához kötőjel nélkül kapcsolódik.

Hasonlóképpen:

• < Előző
• Következő >