Uncategorised

„Mesék útján, csodák földjén”-Kriza János Országos Mesemondó Verseny

A „Mesék útján, csodák földjén”- Kriza János Országos Mesemondó  Verseny – a Tanügyminisztérium által támogatott országos szintű vetélkedő. Iskolánkban 2017. szeptember 29 –én került sor a helyi szakasz megszervezésére. A helyi szakaszon iskolánk tanulói kiemelkedően teljesítettek, de csak két tanuló képviselhette az Elekes Vencel Általános Iskolát a megyei szakaszon. A helyi szakaszon résztvevő tanulók: Bálint Bernadett, Gál Gergő, Tódor Alexandra (felkészítő Bíró Annamária tanítónő), Darvas Noémi, Oláh Andrea Katalin, Bögözi Emese (felkészítő György Tünde tanítónő), Bögözi Előd (felkészítő Bányász Andrea tanítónő), Kovács Kitti, Darvas Márton- Attila (felkészítő Szabó Tünde tanítónő).

A verseny megyei szakaszát 2017.10.07-én, szombaton 9 órától szervezték  meg immár XIV. alkalommal  a ditrói  Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban .  A megyei szakaszra  továbbjutó tanulóink: Kovács Kitti  IV. osztályos tekerőpataki  tanuló  (felkészítő Szabó Tünde tanítónő), valamint Albert Ákos III. osztályos újfalvi tanuló (felkészítő Bálint Melinda) voltak. Büszkén tértünk haza a megyei szakaszról is, hiszen a megyei szakaszon Kovács Kitti II. helyezést ért el.

A mesemondó tanulók bebizonyították azt, hogy szükség van ma is a mesére, legyen hát szívünkben mindig meg a helye.

            Gratulálunk a résztvevő és a díjazott tanulóinknak egyaránt!

Szabó Tünde tanítónő

Share

5 perc 2016-2017

Tisztelt szülők, kedves gyerekek!
Megjelent a központi iskola újsága, az 5 perc Az idei példány újító jellegű, hiszen az egész tanévet átfogó lap. Az újság nagyrészt a gyerekek, azaz a TI írásaitokat tartalmazzák, emellett pedig a tanévben elért versenyeredményeket, amelyekből igazán akad szép számmal.
Az újság elektronikus formában is olvasható, viszont ha valaki szeretne belőle nyomtatott példányt, az iskola titkárságán ingyenesen kérhető.
Gratulálunk mindnyájatoknak az elmúlt tanév szép eredményeihez, vigyázzatok magatokra a vakációban.

A központi iskola személyzete, tanítói és tanárai nevében kellemes vakációt és vidám nyarat kívánok!

Simon Emília,
magyartanárnő

5perc2017

Share

AZ ÚJSÁGOKBAN...

2017. április 7. - 17. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyről az alábbi linkre kattintva olvashatnak:

http://erdelyicsillagok.hu/esemenyek/20170407_17-erdelyi-magyar-irodalmi-prozafelolvaso-verseny.php

A Pro Terra Alapítvány által szervezett alternatív képzőművészeti felkészítőről  itt olvashatnak: https://szekelyhon.ro/aktualis/meglepeteskatalogust-kaptak-a-tehetseggondozo-program-reszvevoi

Tázlári hetedikesek Erdélyben

http://vira.hu/ifjusag/2017/05/28/tazlari-hetedikesek-erdelyben/

Impuls Perpetuum fizika-kémia verseny megyei szakasza az Elekes Vencel Általános Iskolában

http://hargitanepe.eu/impuls-perpetuum/

Sport eredmények és színjátszás beszámoló a remetei újságban

http://gyergyoremete.ro/wp-content/uploads/2017/06/05_2017.pdf

A nagygalambfalvi XV. "Fától fáig, verstől versig" Kányádi versmondó verseny

https://www.facebook.com/Galambiskola/photos/a.292113627521892.66243.291965084203413/1352717098128201/?type=3&theater

MTTK-verseny

http://hargitanepe.eu/m-atematika-es-termeszettudomanyok-verseny-gyergyoujfaluban/

Kicsik hobbija a tornaterem falán

https://szekelyhon.ro/aktualis/lesz-folytatasa-a-falszepitesnek

MTTK 2017 döntő eredményei és feladatai

Eredmények VII osztály

Eredmények VIII osztály

Feladatok

Képek

Hargita népe cikk

A  verseny szervezői:

Szőcs Hajnalka - fizika és kémia

Vitos-Papp Csilla - biológia

Laczkó-Dobos Csaba - földrajz

Elekes-Köllő Tibor - matematika

A rendezvény támogatói: Communitas Alapítvány, Katorzsa Egyesület és Elekes Vencel Általános Iskola

Share

MTTK 2016-2017 4 forduló pontszámai

MTTK 2016-2017 4 forduló pontszámai 

A döntőbe jutottak névsora a 4. forduló pontszámainál színessel van kiemelve.

Share

Kiegészítő információk