Névadóinkról

Részletek

Készült: 2012. szeptember 30. vasárnap, 09:13

ELEKES VENCEL, az iskola névadója 1917 július 17-én született Gyergyóújfaluban, népes nyolcgyermekes családban. Édesapja, Elekes Ábel szikár, nyakas székely gazda, akitől fia örökli a keménységét és a jellemét, édesanyja Irma, akitől fia a lelki finomságot, a szép, a  jó, a művészetek iránti hajlamot örökölte.

Az elemi iskola elvégzése után, amit szülőfalujában végzett, a székelyudvarhelyi Főgimnázium I. osztályába iratkozik be. A tanulni vágyó és jófejű fiatalember előtt itt új, hatalmas távlatok nyílnak. Különösen az irodalom, a művészet, de a vallástan is mély befolyást gyakorol rá. Az utolsó két gimnáziumi évet Csikszeredában végzi, itt is érettségizik, érettségi előtt már versei jelennek meg. 1940 őszén a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar-olasz szakos hallgatója, később két éves jegyzői tanfolyamot végez, dolgozik segédjegyzőként, jegyzőként, majd gyergyószentmiklósi polgármester helyettes lesz. A hatalom embere, de az igazságért tüntető fiatalok mellé áll, ezért a brassói börtönben raboskodik. Szabadulása után örökre szakít a politikával. Egész szenvedélyével a művészetek felé fordul, keresi, kutatja a művészi értékeket, festményeket, rajzokat, kisgrafikát, exlibriszeket. Lakása a művészetek Kelet-európai központja,1976-ban több száz művésznek háromezer munkája van a birtokában. Elfelejtett régi értékeket kutat fel, így lesz országos és európai jelentőségű műgyűjtő. Szülőfalujának, iskolánknak is több képet adományozott. Szívén viselte a fiatalok sorsát, támogatta a nehéz anyagi helyzetű diákok taníttatását. 1981-ben halt meg, Gyergyószentmiklóson temették el.

TARISZNYÁS MÁRTON

1927 – 1980

            A tekerőpataki iskola, amely 1567-ben alapíttatott, 1991. április 6-tól Tarisznyás Márton nevét viseli.

            Tarisznyás Márton 1927. november 29-én született Gyergyóditróban, apja jogász volt, de dolgozott tisztviselőként és kereskedelemmel is foglalkozott. Édesanyja a háztartásban dolgozott. Elemi és középiskoláit Gyergyószentmiklóson végezte, nagyon jó tanuló volt, osztálytársai, tanítói, tanárai kedvelték, szerették. Mint cserkész, sok jó tulajdonsággal, önfegyelemmel, jó megfigyelőkészséggel, találékonysággal és segítőkészséggel rendelkezett.

            Érettségi után beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelmi karára. Az egyetemet kiváló eredménnyel végzi el. Dr. Kós Károly neves professzor írja róla: „Otthon volt a teljes szakirodalomban, tájékozott a nemzetközi néprajzkutatás által kínált összehasonlító anyagban.” Apáczaival együtt vallotta: az igazi dícsőség tettekre épül, nem ingatag hírnévre.

            És Ő valóban a tettek embere volt. 1951-ben a marosvásárhelyi múzeumban kezdi el munkásságát. Szorgalmas, nagy munkabírással rendelkezik, az örök rend és becsület híve. Senkinek nem árt, a jóindulat és végtelen humánum jellemzi és mégis 1952. szeptember 26-án, a közrend elleni izgatás vádjával letartóztatják és öt évi börtönre ítélik. Rabtársa mondja róla: „A börtönben nem sír, nem jajveszékel. Ő a mozgó tudomány, előadásokat tart, hiszen Ő mindent tud.” 1955. július 10-én szabadul és egy iskolaévet Tekerőpatakon tanít.

            Egy iskolaév után Gyergyószentmiklósra kerül és elkezdi a város múzeumának alapítását. A semmiből teremt múzeumot, amelynek kezdeményezője, szakembere, szülőatyja, igazgatója volt. Ez az ő kedvence, olyan intézmény, amely messze földön, országhatáron túl is ismert és tekintélynek örvend. Anyagot gyűjt, kilincsel, irányítja a Both-vári ásatásokat, elkezdi a szárhegyi kastély restaurálását. Ő kezdeményezi a kastély maradványainak megmentését, majd újjáépítését. Neki köszönhetően lesz Szárhegy az egyetemes magyarság egyik kultúrközpontja.

            25 éven át dolgozik, tanul, tanít, a gyergyószentmiklósi múzeum virágba borul. Hazaiak és külföldiek ezrei látogatják a már világhírűvé vált erdőmúzeumot, a Karácsony János képtárat, az Elekes Vencel galériát. Egész életét a munka töltötte be, ez volt életeleme, szórakozása.

            1980-ban saját íróasztala mellett éri a halál, amelynek a kommunista hatalom által megkínzott lelke és törékeny fizikuma nem tudott ellenállni.

            Nem éri meg a sikert, amelyet az 1982-ben megjelent „Gyergyó történrti rajza” című könyve, a vidék, a népélet igazi bibliája jelentette.

            „Távozott szerényen és senkitől semmit sem kérőn” (Bereczki Károly), „Szelleme, hagyatéka mindenki számára elérhető értékké kell váljon” (Kós Károly).

            2005. novemberétől a tekerőpataki iskola viseli nevét. A névadó ünnepségen néhai Páll Vilmos tanár a következőket mondta: „Kopjafa jelzi a gyergyószentmiklósi örmény temetőben Tarisznyás Márton sírját, de mától kezdve nemcsak emlék, hanem eleven élő lesz Tarisznyás Márton neve, egy virágzó, életerős székely iskola fogja nevét viselni, tekerőpataki, kilyénfalvi fiúk, lányok százai, ezrei tanulnak majd ebben az iskolában és valamit magukkal visznek az iskola névadójának szelleméből, lelkéből. Míg a világ világ lesz, míg élni fog ez a nép, emlegetni fogják egy szerény tudósember örökké élő szellemét, egészen az idők végezetéig.” Úgy legyen!

            A gyergyószentmiklósi örmény temetőben ma díszes sírhelyen együtt alussza álmát hű segítőtársával, feleségével, Juckó nénivel.

• < Előző
• Következő >