Nagy Csaba emlékére

Nagy Csaba

A napokban szomorú és fájdalmas hírt kaptunk … örökre eltávozott tőlünk volt kollégánk, Nagy Csaba matematika tanár úr.

Csaba 1963. november 23-án született Gyergyószentmiklóson. 2002. szeptember és 2016. augusztus közötti időszakban az Elekes Vencel Általános Iskola tanára volt. Humorával és biztató szavaival 14 éven keresztül segítette az újfalvi és a tekerőpataki diákokat megismerni és megszeretni a matematika rejtelmeit. Becsületesen, szorgalmasan készítette diákjait különböző versenyekre és vizsgákra, mindig jó eredményeket produkálva.

Egy energikus ember volt, aki szerette az ifjúságot, diákokat és nyilván, ezért a fiatalok is Őt. Értett a nyelvükön és mindig mindenkit meg tudott nevettetni. Gyerekek iránti szeretetét, elhivatottságát mindannyian megtapasztalhattuk.

Tanítási feladatait nagy odafigyeléssel, örömmel és lelkesedéssel látta el, de napi munkája mellett támasza volt a pályakezdő tanító kollégáknak is. Három évet (2008-2011) aligazgatóként is tevékenykedett. Fontosnak tartotta, hogy minden feladat, papírmunka pontosan legyen elvégezve, ezáltal népszerűsítve iskolánk jó hírnevét.

Szerette a sportot, a rejtvényeket, és minden iskolai tevékenységből kivette a részét. Mindenkihez volt egy jó szava, próbálta mindenkiben megtalálni a jót. Segítőkész, megbizható kollégánk volt.

Tudjuk, hogy pótolhatatlan lénye fájó űrt hagy kedves családjában, rokonaiban, barátaiban, kollégáiban, tanítványaiban, mindannyiunkban – mégis az a sok szeretet adjon erőt hiánya elviseléséhez, amely ennyi éven át végig kísérte őt. Emlékét szívünkben megőrizzük.

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

(Juhász Gyula)

Az Elekes Vencel Általános Iskola munkaközössége

Share

Kiegészítő információk