Idén is megemlékeztünk 1848 hőseiről

       Március 15. a naptári év egyik jeles napja, hiszen minden évben ezen a napon emlékezünk meg azokról a hősökról, akik 1848-ban életüket adták a hazáért. Ilyenkor nem csak lélekben ünnepelünk, emlékezünk, hanem érzéseinket, gondolatainkat megpróbáljuk szavakba önteni. 

      De igazán érezni, és a múltat hitelesen ábrázolni talán csak azok tudják, akik megélték mindazt, ami akkor, több száz évvel ezelőtt megrengette egész Európát. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen számos neves költőnk ragadott tollat, hogy papírra vesse érzéseit, és ezáltal tolmácsolja azokat számunkra, az utókor számára.

        Ezekkel a versekkel, énekekkel emlékeztünk mi is március 15-én. Az ünnepi szentmisét követően ugyanis iskolánk diákjai rövid kis műsorral örvendeztették meg az ünneplő gyülekezetet. Elhangzottak az ismerős dallamok, a mindenki számára ismerősen csengő Petőfi és Vörösmarty- versek sorai. Olyan sorok, és dallamok, amelyek talán már megszokottá válhattak az évek során, de időszerűségükből nem veszítettek semmit sem.

       Az előadásról fényképek, illetve videó is készült, mindezek nemsokára láthatóak lesznek az iskola honlapján.

 

 

Share

Kiegészítő információk