Uncategorised

2021/2022-es tanév előkészítő osztályaiba történő beiratkozás

Tudnivalók a 2021–2022-es tanév előkészítő osztályába történő beiratkozásról

Share

Hirdetés - Anunț

licitFB

anunt

Share

Újabb élmények irodalomórán

       A tekerőpataki ötödik és hatodik osztályosok egy-egy nagyobb fejezetet kreatív feladatokkal zártak le. A befektetett munka meghozta gyümölcsét, fantasztikus alkotások születtek, a gyerekek büszkék alkotásaikra. Úgy gondolom, ebbe az esetben a képek többet elmondanak.

      Az ötödik osztályosok plakátokat készítettek, amelyben a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény helyszíneit örökítették meg saját elképzelésük szerint.

        

       A hatodik osztályosok, mivel már kicsit nagyobbak egy komolyabb projekttel készültek és az Alma című regény helyszíneit egy-egy makett bemutatásával tették szemléletesebbé.

Share

Mennyből az angyal karácsonyi szavalóverseny

Iskolánk 2019 decemberében ismét megszervezte a Mennyből az angyal karácsonyi szavalóversenyt, melynek már több mint húszéves hagyománya van az intézmény történetében. Az esemény minden évben szorosan kapcsolódik a karácsonyhoz, és versenyjellege mellett mindig igyekszünk egy kis ünnepi hangulatot, meghittséget varázsolni, készülni Jézus születésére.

Share

Bővebben...

SzékelyKapuk-ZöldKapuk „ című nemzetközi verseny

Idén is benevezett a Tarisznyás Márton Általános Iskola V-VIII osztályos tanulókkal a SzékelyKapuk- ZöldKapuk című nemzetközi Betlehemes versenyre Kolumbán Csilla hitoktató vezetésével.

Share

Bővebben...

Barangoljunk Székelyföldön!

A gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola az idei tanévben is sikeres pályázatot nyújtott be Hargita Megye Tanácsához, melynek keretén belül iskolánk két székelyföldi kirándulásra nyert támogatást.
Share

Bővebben...

Varrógépekkel bővült az Elekes Vencel Általános Iskola technológiai szakterme

Az elmúlt évekhez hasonlóan, iskolánk egyesülete által idén is részt vettünk a Hargita Megye Tanácsa által kiírt ifjúsági tevékenységeket támogató programban. A Katorzsa Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően, iskolánk öt varrógéppel gazdagodott.

Share

Bővebben...

Évzáró 2019. június 14.

evzaro

Share

Iratkozás az előkészítő osztályokba 2019

Az ’’Elekes Vencel’’ Általános Iskola a 2019-2020-as tanévben a következő hagyományos előkészítő osztályokat indítja:
Központi iskola 1 osztály 23 tanuló- tanítónő : Bálint Melinda Andrea
Gyergyótekerőpatak 1 osztály 12 tanuló- tanítónő : Biró Éva
Gyergyókilyénfalva 0,5 osztály 2 tanuló- tanítónő : Kolumbán Ilona
Marosfalva 0,5 osztály 7 tanuló- tanítónő : Simon Enikő

A szülőket tájékoztató szölőértekezletre hívjuk az illető alegységekbe a következő program szerint :
Központi iskola: március 6-án, 16 óra
Gyergyótekerőpataki iskola : február 28, 10 óra
Gyergyókilyénfalvi iskola: március 1, 13 óra
Marosfalvi iskola: február 27-én, 13 óra

Nyilt napok időpontjai:
Központi iskola: március 4-én 11 óra
Gyergyótekerőpataki iskola: február 28, 9 óra
Gyergyókilyénfalvi iskola: február 28, 10 óra
Marosfalvi iskola: február 27, 12 óra

Az iskolaérettségi felmérés március  és  között a mellékelt program szerint:
A beiratkozás időszaka : március 4-22, 8 óra és18 óra között
Szükséges iratok :
- A gyerek születési bizoyitványa
- a szülők személyi igazolványának másolata
- iskola érettségi felmérés ( ha szükséges - a 2013 augusztus 31 után születettek részére)

Az íratkozásra vonatkozó rendelet itt tanulmányozható

Pszichoszomatikus felmérési időszak
Febr.26- Márc.20
Gyergyóújfalu:
• Szerda 9-13-ig
• Péntek 9-12-ig
Tekerőpatak:
• Kedd 9-12-ig

Csibi-Benkő Zsuzsánna
Pszichológus, logopédus
Tel:0741455331

Share

Mennyből az angyal karácsonyi szavalóverseny

A karácsony keresztény életünk egyik legmeghatározóbb vallási ünnepe, melyet világszerte ünneplünk. Ilyenkor az iskolák, óvodák is karácsonyi hangulatba öltöznek, hiszen szeretjük, ha az ünnep az életünk minden területén jelen van. Nem volt ez másként idén karácsonykor sem, hiszen  idén már 20 éve annak, hogy az Elekes Vencel Általános Iskolában megszervezésre kerül a Mennyből az angyal karácsonyi szavalóverseny.

Share

Bővebben...

Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny körzeti szakasz

Eredmények: IV osztály - versenyhelyszín Gyergyóújfalu

Share

MTTK 2018 döntő eredményei és feladatai

Eredmények VII és VIII. osztály

Feladatok

Képek

A verseny szervezői:

Szőcs Hajnalka - fizika és kémia

Vitos-Papp Csilla - biológia

Kolumbán Csilla - földrajz

Elekes-Köllő Tibor - matematika

A rendezvény támogatói: Communitas Alapítvány és Elekes Vencel Általános Iskola

Share

Focibajnoksággal indult a tanév

 

Focibajnoksággal indult a tanév az Elekes Vencel általános iskolában. Már hagyományos , négycsapatos Őszi Katorzsa kupán meghívásos alapon a következő iskolák mérték össze tudásukat illetve versenyeztek a legjobb helyezésekért: gyergyóremetei Fráter György, a ditrói SiklodiLőrinc, tekerőpataki Tarisznyás Márton valamint a házigazda Elekes Vencel általános iskola .

44593782 1204438686365237 4234404958591516672 n

Share

Bővebben...

MTTK döntő 2018. május 25.

Az V. MTTK verseny első szakaszának végéhez értünk. A három levelezős fordulóban elért összpontszámok alapján döntőre évfolyamonként 20-20 diákot hívunk meg azon versenyzők közül, akik a három fordulóban minimum összesen 150 pontot gyűjtöttek össze.

A döntőbe jutottak névsora a 3. forduló pontszámainál színessel van kiemelve.

A döntő helyszíne: Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu 

A verseny időpontja: 2017. május 25. (péntek) 12 óra.

Megkérjük a felkészítő tanárokat, hogy legkésőbb május 24.-én déli 12 óráig szíveskedjenek visszajelezni e-mail-en vagy telefonon. 

Szeretettel várjuk!

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.             

telefon: 0266-350005,  

                0757-055880

 

Share

Kiegészítő információk