Tudj többet, légy jobb! kilyénfalvi iskola és óvoda. A hét összefoglalása.

   A négy napos program folyamán a kilyénfalvi iskola és óvoda gyermekei közös tevékenységeken vettek részt.  Az első nap témája ’’Én, a kis kukta!’’. Ahol a kis és nagy gyerekek szendvicseket készítettek, amelyek esztétikusak, és a gyerekek véleménye szerint nagyon finomakra sikerültek. A munkafolyamatot egy meghívott szakácsnő is irányította, a sikeres munka és eredmény elérése céljából. Ezután kezdődött az ebéd elkészítése, amely salátapityóka lett az időjárásnak köszönhetően. A végén az anyukák meglepték gyerekeiket egy desszerttel.

 

kilyenfalva1

   A második nap a régi népi foglalkozások megismeréséről és a hagyományok ápolásáról szólt. A gyerekek kipróbálhatták a gyöngyfűzés technikáját. Juci óvónéni szakirányításával ötletes munkák készültek: fülbevalók, virágok, gyűrűk, nyakláncok. A nemezelésnél Szász Tünde kézműves tartott egy kis ismertetőt, és segítségével labdákat, karkötőket és terítőket készítettek a lelkes gyerekek.

 kilyenfalva2

   A harmadik nap a gyerekek Kilyénfalva földrajzi neveivel ismerkedtek, először egy rövid ismertetés, majd  egy tanulmányi séta során. A helynevek népi magyarázatából is ízelítőt kaphattak a jelenlevő gyerekek.

 kilyenfalva3

   A negyedik nap  a reggeli foglalkozáson népi gyermekjátékokat játszhattak Gáspár Judittal, majd énekeket tanultak, a népi gyermekjátékok bőrébe bújhattak. A hét TÁNCHÁZZAL zárult. A negyedik nap a gyerekek fogalmazásokat és élményrajzokat készítettek  A KEDVENC NAPOM címmel.

A hét fényképei itt megtekinthetők

Share

Kiegészítő információk